Mi legyen velünk?

A barátommal egy hét múlva leszünk egy évesek. Én 16 éves vagyok, ő 18. Nekem ő az első igazi szerelmem. Távkapcsolatban vagyunk. Félek nagyon. 10. hónap előtt feljött bennem a kérdés, hogy vajon szeretem-e még...és ez a gondolat nagyon bennem maradt, további rossz gondolatokat szült, például, hogy már unom, stb. De amikor meg vele vagyok, iszonyat jó szokott lenni. A szex is. Volt már olyan is, hogy azért nem volt jó vele valami, mert az én gondolataim nem engedték, hogy jól érezzem magam vele. De aztán mindig azon kapom magam, hogy elmosolyodom, amikor rá gondolok, ha meglátom amikor találkozunk, csak ölelni és csókolni tudom, elvigyorodom. Mindig hozzá érek a karjához, szeretek hozzá bújni, hív a közelsége, a teste és nagyon szeretem ha megölel. De néha mégis itt vannak ezek a hülye gondolatok, hogy vajon tényleg ő kell-e nekem, vagy mi lesz a jövőben. Nagyon rossz. 2 hónapja megy, volt már 2 hetem, amikor jól éreztem magam, de megint visszaestem. Meg igazából el szoktam játszani a gondolattal, hogy nincs velem, de nem bírnám, ha így lenne. Tudom, hogy neki, és nekem is rossz lenne. Igazából nem is tudok más fiúra nézni, mert nem érdekelnek, és tudom, hogy nekem VELE kell megoldanom ezt. Azt mondták többen is, hogy ez szorongás, és nem miatta van. Lehet, hogy megijedtem az egy évtől, de túlmegyünk rajta, és jobb lesz.

Szerintetek hogy legyen? Én nagyon szeretném, hogy jobb legyen. Mert szeretem, csak néha elbizonytalanodom. Pedig iszonyatosan odaadó, kedves, figyelmes, jóképű, határozott fiú.

Nagyon köszönöm előre is. Bocsi, hogy ennyit írtam 😬