Szerelmes lennék?

Az a baj, hogy ilyenkor az ember hajlamos nagyon rózsaszín világban élni, és sok olyat odaképzelni, ami a valóságban nem is úgy van. Gondolok itt arra, hogy pl. ilyenkor az ember kvázi mintha lebegne, és nem két lábbal járna a földön. A lány meg persze nem érti, hogy miért olyan fura* a fiú vele, amilyen. Majd a többszörös csalódás után rájössz arra, hogy ő nem szeret, "visszaszállsz" a földre, józanul mérlegeled a dolgokat, és megpróbálod elfelejteni.

(* határozatlan lesz a szerelem euforiájában, amit a lány nem lát)

Csak azt akartam mondani, hogy ezen felesleges körök helyett inkább lépj oda hozzá, és ne csak egy virtuális képzelődési síkon közelíts felé, hanem a valóságban is. És akkor ha kölcsönös, akkor már élőben folytatódhat...