Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mit csináljak? (hosszú! )
Életem legérthetetlenebb szituációja eddig, amiben most vagyok, és teljesen tanácstalan vagyok.
Van egy lány, idén jött az osztályomba. Az év eleji osztálykirándulás vége felé már olyanok voltunk egymással, mintha régi ismerősök lennénk - elképesztően egy húron pendülünk.
Pár hét elteltével egy nap elmentünk meginni valamit, nem randinak indult, úgy volt hogy csak suli után leülünk 1 órácskára, ebből majdnem 8 óra lett, és nagyon összemelegedtünk. Nem történt semmi, de érezhető volt, hogy itt valami nagyon alakul. Akkor oda is volt értem a lány, pár napig folyamatosan mondogatta hogy mennyire jól érezte magát, és ismételjük ezt meg.
Aztán ez elmúlt. Egyik pillanatról a másikra elkezdett távolságot tartani, szimplán barátként kezelni. Most az a helyzet, hogy néha megvan még ez a 'meghitt hangulat', amikor ketten vagyunk, de a legtöbbször nem, szinte mintha direkt távolítana el magától. A suliban folyamatosan együtt vagyunk, meg haza is járunk együtt, de sulin kívüli programokra, amikor 1-2 alkalommal felvetettem, már nem vevő - hiába volt ő az nem olyan régen, aki olyan nagyon meg akarta ismételni azt a randit. Tény, hogy nagyon sok dolga van általában, és mivel most költözött ide, a régi ismerőseivel nagyon gyakran találkozik ami szintén sok időt vesz el, de szerintem amire akar időt fordítani az ember, arra fordít időt.
Sajnos rám ez a lány olyan hatással volt/van, ami leírhatatlan. Volt már kapcsolatom több is, voltam már szerelmes, de ez valami más. Vele azt érzem, hogy együtt tudnánk élni. Szinte a gyerekeim anyját láttam benne az elejétől fogva - nevetségesen hangozhat ez egy 20 éves sráctól, én magam sem gondoltam hogy ilyet fogok érezni bárki iránt a közeljövőben, de mégis így van.
Abban a rövid időszakban, amikor közelebb voltunk egymáshoz, a körülöttünk lévők mind azt hitték, hogy mi már együtt vagyunk, és nem tudták elképzelni hogy miért nem. Mindenki úgy látja, ahogy én is: mi tökéletesen összeillenénk. Úgy tűnik, ezt csak ő nem látja így.
A lányról annyit kell tudni, hogy sosem volt kapcsolata, csak futó kavarásai, mert egyszerűen eltaszított magától minden srácot, akihez kezdett közelebb kerülni. Volt egy nehéz időszaka is, amit nagyon jól rejt, sosem mondaná meg róla az ember, de ha jobban megismeri, akkor fel lehet fedezni a nyomait. Nagyon nehezen bízik meg bárkiben. Egyébként hihetetlenül intelligens, okos lány, kevés nála értelmesebb lánnyal volt dolgom életemben.
Én 20 vagyok, ő 19. Szerintetek mit tudnék tenni? Nem sokára lesz a szalagavató afterünk, de oda annyi barátnőjét hívta el, hogy szerintem megközelíthetetlen lesz, legalábbis marhára zavaró lesz, hogy ott vannak körülötte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!