Van egy fiú, aki őrülten szerelmes belém, viszont én szeretnék várni, hogy biztos legyek az érzéseimben. Mit tegyek?

Ő 18 éves, én 16. Már sok barátnője volt, és azt mondja, senkit nem szeretett még úgy, mint engem. Nekem ő lenne az első barátom. Ez eddig szép és jó, de jöjjön a bonyodalom: Egyszer találkoztunk, de én egy délután után nem lennék képes senkinek őszintén mondani, hogy szeretem. Így neki se, először csak barátságot szeretnék. De úgy barátságot, hogy még mondjuk 3 találkozás után is akár szabadon dönthessek affelől, hogy szerelem vagy barátság, és ne sértődjön meg akkor se, ha nemet mondok neki. De ő ezt nem fogadja el, sürget, hogy most döntsek, mondjam azt hogy szeretem, csókoljam meg. De ha egyszer ez nem igaz, nem fogok hazudni, nem fogok a számból s.gglyukat csinálni a kedvéért.

Eddig úgy 600x mondtam ki, hogy részemről csak barátság, de ez neki most így nyilván kínzó lehet, szóval legyen inkább vége. Erre ő elmondta nyolcvanadszorra is, hogy mennyire imád, stb, pedig tudja jól, hogy nem viszonzom az érzelmeit.

Nem akarom hitegetni, de szívesen találkoznék még vele, mert jó haver. Csak nem szeretném, hogy minden találkozásnak úgy induljon neki, hogy na majd most, aztán esetleg egy-két hét után közöljem, hogy még mindig nem szeretem igazán, ne várjon tőlem semmit.

Hozzá tartozik, hogy ő kissé zűrös háttérrel rendelkezik, és nagy szüksége lenne arra, hogy valakit barátnőjeként szerethessen és viszont. Azt hiszem, hogy véletlen sodródtam êpp én az útjába, és a helyemen éppúgy állhatna julcsi/mari/kata, őket is ugyanígy szeretné. De én, mivel még józanul állok a dologhoz(nem vagyok szerelmes), látom, hogy túl fontos dolgokban túlságosan különbözünk, nem illenénk össze. Már 3x mondtam ezt neki, de mindannyiszor kért, hogy azért adjunk a kapcsolatnak egy esélyt. Nem akarok hazudni neki, de elveszíteni sem. Mit lehet ilyenkor tenni?

Most épp a 4. félszakítás közepén vagyunk, és egyre kevésbé tudom megállni, hogy ne írjak rá. De annyira szeretnék vele haverok maradni, szeretnék ott lenni neki lelki támasznak, mert látom, hogy szüksége van rá.

Mi van ilyenkor? Szerintetek mit tegyek? Volt valaki már hasonló helyzetben?