Tetszem neki, habár idősebb vagyok nála?

Van egy édes srác a gimnáziumból, olyan, aki helyes, kedves, mosolygós és tehetséges. Két évvel fiatalabb nálam, sosem rejtettem véka alá, hogy kedvelem és aranyosnak találom, hiszen így gondolom, de a szavaimnak nem voltak mögöttes tartalmai. Azonban egy utazás során észrevettem a közelmúltban, hogy akárhányszor csak feléje néztem, az ő pillantása már hamarabb rajtam volt. Aztán ez a jelenség az utazásból visszatérve is így maradt. Jókedvűen köszönget a folyosókon, ha összeakadunk. Nincs ellenemre, hiszen mindig kedveltem, én is visszamosolygok rá ilyenkor. De amikor az utazás után egyszer beszélgettünk, furcsa dolog történt. Zsúfolt volt a folyosó, de azért nem olyan heringparti, mint amilyen a reggeli járatokon szokott lenni. Azonban az ő arca mégis olyan közel volt az enyémhez, hogy konkrétan nem láttam mást, csak a szemeit, amik mélyen az enyémekbe néztek. Ezt az váltotta ki, hogy a fülébe akartam valami vicceset súgni, de miután befejeztem a mondandómat, rám nézett, de az arcát nem vitte a megfelelő távolságra vissza, továbbra is nagyon közel maradt. És ott volt a fordulópont, amikor a fenti kérdés szöget ütött a fejemben.