Szeret? Nem? Lehet ebből a reménytelenségből valami?

Kérlek ezt vedd figyelembe: Bizony, csak hetedik osztályos vagyok, viszont mindig kitűntem a többiek közül, ha tudsz bármiféle értelmes tanácsot adni nekem ebben a lehetetlen helyzetben, kérlek ne egyszerűsítsd le azt.

Nem kertelek a történettel, kezdem a legelejétől, az olvashatóság kedvéért úgymond fejezetekre bontva.

1. osztály

Ugyan egy óvodába is jártunk, viszont az említésre sem méltó. Bekerültünk értetlen fejünkkel az iskolába. Én már ekkor elkezdtem érezni iránta valamit, bár nem tudtam azt megfogalmazni. Nagyon homályos emlékeim vannak ebbor a korszakomból, arra emlékszem főként, hogy mind a ketten napközibe jártunk, és egyszer egy délutánon elhívott, és azt kérdezte, hogy: "Járjunk vagy ne?". Persze ez csak egy pici dolog volt az ő szemében viszont én ezt nagyon komolyan vettem. Udvarias akartam lenni, és azt láttam jónak kicsi fejemmel, ha azt mondom, hogy döntsön ő.. Másnap vártam, hogy egymáshoz szóljunk, de semmi.

2.-3. osztály

Semmi, és semmi. Eseménytelenül cseperedtünk tovább, egy osztályban, de mégis távol egymástól.

4. osztály

A hosszú évek alatt megbántam, hogy nem tettem semmit pedig tehettem volna. Ő nem tudta, hogy mi a bajom, csak azt látta, hogy valamiért mérges voltam. Farsangi bál volt, ahogy szokása volta régi osztályfőnökünknek, kiosztotta azt, hogy ki kivel lesz egy párban az alsós farsangi táncon. Egy picit zizi gyerekkel rakta össze, és én hülye meg komolyan vettem. Sírva elmentem a bálról, és egész este nem aludtam. Ez volt az első, amikor ugyan azt se tudta, hogy mit tett, de összetörte a szívem (legalább is, én akkor ezt gondoltam.)

Valentin nap, nők napja. Mivel rájöttem, hogy azt se tudta mi történt farsangkor, összeszedtem a bátorságomat, és egy csokor virággal, és egy tábla csokival hozzáléptem az osztályteremben. Elpirult, megköszönte, mosolygott, elmentem. Hasonlóan történt ez nők napján. Egyszer a technikát kihasználva, elhívtam Facebookon keresztül az iskolánk melletti parkba az egyik szombaton. Beszélgettünk, és végre éreztem, hogy valami történik. És itt rontottam el mindent. Az osztály vagányai, mint mindig szokták elvoltak, nevetgéltek a lányokkal. Én akkor nem tudtam, hogy ezek nem jelentenek semmit, ugyanis nálunk ez így ment. Ezt túl komolyan vettem, és elrontottam mindent. Egy nap alatt összedőlt ez a vár..

5. osztály

Életem eddigi legrosszabb korszaka volt ez. Egyszer a Facebook majdnem összehozott ezzel a lánnyal, egyszer pedig valamelyik rosszakaróm rámfogta azt, hogy a legjobb barátaim szidom a hátuk mögött. Persze ebből semmi nem volt igaz, és még máig nem tudom ki találta ki ezeket, de ez lényegtelen, elmúlt. Ezek az egykori barátaim mindent elhittek a naiv fejükkel. Mindenkit ellenem fordítottak, köztük ezt a lányt is. Mivel megtehették, mivel ő is haragban volt velem, rávették, hogy mondjon nekem mindent amivel megbánt. Megtette. Nem csak a barátaim árultak el, de most már ténylegesen összetörték a szívem. Így telt el ez az év, teli szenvedéssel, mindig próbáltam elhívni ezt a lányt újra, és újra arra a helyre ahol voltunk, de sosem jött el.

Ugyanakkor volt egy időszak, amit nem tudok hova sorolni, mivel nem emlékszem, hogy mikor történt pontosan. Egy Facebook beszélgetéssel történt, amikor ugyanis szerelmet vallottam, tudtam, hogy nem jó döntés ezt az interneten közölni, de nem bírtam vele, hogy ne jelentsem ki. Azt mondta nem szeret. Rémes volt ezt elolvasni.

6. osztály

Kezdenek lecsillapodni a kedélyek. Megunták, hogy állandóan engem szekálnak, kezdtek is rájönni, hogy ez a rémes pletyka alaptalan volt. Ugyanakkor, még egy fontos dolog történt. Az osztályunkat ketté osztották, A, és B osztályra, az alapján, hogy ki melyik nyelvet tanulta. Én a B osztályba kerültem, azokkal a fiúkkal egy osztályba, és akik németet tanultak, az A osztályba, azaz a lány is odakerült. Ez előtti években, minden órán egymást néztük, persze mikor észrevettük, hogy egymásra nézünk, egyből eltekintettünk. Megijedtem, hogy minden megmaradt esélyem elveszik, hogy a másik osztályba került, de erre később visszatérek. Na de azért, ekkor se szálltak le rólam teljesen. Év elején ez a lány rájött, hogy kihasználták arra, hogy összetörje a szívem, és megbántson. Bocsánatot kért tőlem, viszont nem mertem udvarolni neki, ugyanis féltem, hogy ezek a fiúk mindent romba döntenek amit lehet. Eltelt újra ez az év. Szörnyen, de eltelt. Év végén az egykori barátaim újra a barátaimmá váltak. Bocsánatot kértek, láttam, hogy megbánták. Meg is bocsájtottam, velük nőttem fel, ez az egy szép dolog történt ebben az évben.

7. osztály eleje

Megnőttünk. Bizony, megnőttünk. Mindenki kinőtt a régi szokásaiból, érettek lettünk. Mindenki mindenki barátja lett (kisebb konfliktusokat kivéve, de azok minden megoldódtak). Egy este, elkezdtem Facebookon beszélgetni ezzel a lánnyal, és mind a ketten egy hullámhosszra kerültünk az évek alatt. Nagyon jókat beszéltünk. Míg egyszer eldöntöttem, hogy most vagy soha. Itt az idő tiszta vizet önteni a pohárba, és végül véget vetnem ennek a bizonytalanságnak. Szeret-e, vagy nem.

Elhívtam ugyanoda. Eljött, volt miről beszélnünk, élveztem a társaságát. Egyszer szóba került, hogy megnőttünk. Azt mondta megváltoztam, jó irányba. Jókat nevetgéltünk, majd egyszer a falunk (Papíron már város) egyik szép kilátójáig sétáltunk. Egy meleg őszi nap volt, naplemente. Éreztem, hogy itt az idő felhoznom ezt a témát. Elmondtam, hogy elteltek az évek, azt hittem már minden érzelmem elmúlt iránta, majd mondtam, hogy újra azt érzem iránta, amit régen éreztem.. Nem válaszolt, gondolkodott, és a földet nézte... Vártam a válaszát, de semmi. Motyogott valamit, de látszott, hogy nem akart megbántani. Majd azt monda sétáljunk. Lejjebb sétáltunk, a háza irányába. Aztán mondtam, hogy ő mit gondol az előzőről. Próbáltam a szemébe nézni, de mindig zavarba jött, és elnézett. Azt mondta, nem akar megbántani. Én egyszerűen lefagytam, ahogy ezt kiejtette. Majd újra elővette a telefonját, ahogy előbb tette. Mennie kellett, ugyanis korán sötétedett akkor már. Köszönt. Nem emlékszem, hogy én köszöntem-e. Csak arra emlékszem, hogy a focipályára bámulva maradtam. Elment, és hamarosan én is. Őszintén bevallva, amikor ezt a részt leírtam, újra felidézve ezt, egyszerűen megálltam pár percre, de térjünk vissza a történethez. Hazaindultam, haza úton kavarogtak bennem az érzések, egyszer azt hittem összeesek, egyszer azt, hogy betöröm egy kocsi ablakát. De összeszedtem magam és hazamentem.

7. osztály tele

Ez volt az az időszak, amikor úgy éreztem végleg feladom. Elszakadok tőle, és kész. Ugyanakkor az újabb farsangi bálon újra összenéztünk. Láttam valamit a szemében, amit előtte soha nem láttam.

7. osztály második félév, és az erdélyi osztálykirándulás

Szép dolog ez a Határtalanul program. Az osztályunk megnyerte ezt a pályázatot, így három napra bejárhattuk Erdélyt. (Ezt a kérdést egyébként pont egy nappal ezek után írom.. ) Ez a kirándulás újra beindított bennem valamit. Rengetegszer egymásra néztünk, viszont ahogy ezt egymáson megszokhattuk, egyikünknek sem volt mersze tovább nézni egymásra ha a másikunk meglát, vagy mosolyogni. Egy szót sem váltottunk ez a három nap alatt, ahelyett többet néztünk egymásra. (Leírva bevallom, ezek nagyon hülyén néznek ki, de kérlek ne ítéljetek el, ezek mindig is jelentettek valamit köztünk.) Eltelt a három nap, és semmi nem történt. A hazafele út hosszú volt, és volt elég időm átgondolni azt ami eddig velünk történt. Összefoglalóan rémes érzés, hogy ő nem tudja, hogy én mennyire szeretem, és hogy mennyi mindent meg tudnék tenni érte.

Reménytelen ez az egész. Igazam van? Főleg én. Egy borzasztó szomorú zenét hallgatva ülök a gép előtt, mikor senki sincs itthon, és írom ezt a kérdést.

Felmerülhet bennettek a kérdés, hogy én miért nem adom fel. Azért, mert tudom, hogy akárhányszor azt mondta nekem, hogy nem szeret, hazudott. Soha sem merte a szemembe mondani. Mindig éreztem a szaván, hogy ő nem akarja ezt mondani, valami gátolja.

Nagyon gyorsan eltelt ez a hét év. Nem tudom, hogy mit tegyek. Tényleg nem szeret? Szeret, de nem vallja be, de miért? Mit tegyek érte, hogy megértse mennyire szeretem?

Ezt újra átolvasva, a szövegben nem jött át sajnos, hogy mik történtek velem, és, hogy mennyi mindent megtennék érte. De sajnos, nem tudtam jobban megofogalmazni.

Köszönöm minden megértő embernek a segítségét..