Szerintetek normális hogy így odavagyok érte mikor nem is járunk? (többi lentebb)

Van egy srác és hát...szeretem....de ő csak barátként/haverként tekint rám szerintem. Az a problémám hogy a legtöbbször szinte imádkozok hogy írjon rám mert imádok vele beszélgetni élőbe is meg chat-en is... na most nem mindennap ír rám és olyankor tisztára szomorú leszek meg minden....A másik meg hogy néha sétálok vele az utcán és rám tör az az érzés hogy meg akarom ölelni...ő nagyjából tisztában van az érzéseimmel és nemtudom hogy pont ezért vagy amúgy is a haverjai közé tartozom...többek között azért is szeretem mert megbízható és bármiről lehet vele beszélni meg tud nevettetni és mikor rám néz és elmosolyodik akkor meghalok ott helyben megérti mikor rosszkedvem van és mikor elmondom az okát azt is megérti néha megfogja a vállamat vagy múltkor fogta a telefonom én meg úgy mutogattam neki valamit hogy a kezén volt a kezem...ez nem szokta zavarni meg az sem mikor véletlenül neki megyek...a tetejébe annak hogy egy nagyszerű ember belül kívülről sem utolsó nagyon jól néz ki és kb. 3 hónappal fiatalabb nálam....Szerintetek normális hogy így odavagyok érte? 16/l (bocsánat ha kicsit sokat ömlengtem róla de csak úgy jöttek a szavak)