Miért akkor kell, amikor nem az enyém?

Van egy barátom, akibe azt hittem szerelmes vagyok amég együtt volt a barátnőjével. De mivel még sosem volt barátom és szerelmes sem voltam azelött, nem voltam benne teljesen biztos. Aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra szakított a barátnőjével és elkezdett felém közeledni. Mikor ez megtőrtént hirtelen azt éreztem, hogy nekem ez az egész mégsem kell. Hozzá kell tenni, hogy nagyon kedvelem a srácot, mert jó barát és jól elszórakozunk az iskolai szünetekben, ugyanakkor komolyan is tudok vele beszélni. És tudom, hogy én az esete vagyok. De még is most hirtelen azt érzem, hogy mégsem vonzódom hozzá. És folyamatosan sorolom magamban a hibákat/dolgokat amik miatt nem kéne együtt lennünk. Viszont, ha meglátom, hogy mással elvan, vagy más lány közeledik hozzá egy birtoklási vágyhoz hasonló jön rám és rögtön úgy érzem, hogy nekem is oda kell mennem. De csak akkor. Egyébként meg kényelmetlenűl érzem magam, ha közelít, vagy hasonló. És össze vagyok zavarodva. Azt is mondták már nekem, hogy ha elkell gondolkoznom rajta, akkor ez biztos nem szerelem. Az is felmerűlt már bennem, hogy csa a szerelem gondolata tetszik. Lehet az is közre játszik, hogy osztály társak vagyunk és zavarna, ha az osztály bele szólna a dolgokba. Meg eléggé nehezen tudom kimutatni az érzéseimet az emberek felé, legyen ez bárki. Egyébként kb. 4 éve ismerem a srácot. És valamiért akárhányszor úgy tűnik, hogy nincs szüksége rám, nekem kell, de amikor meg közeledik akkor meg már nem.