Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Főként fiúk, tudnátok tanácsokat adni? Picit hosszú.
Van egy fiú, akibe szerelmes vagyok. Fb-n ismertem meg, pedig kb 6 km van köztünk mindössze. Azt mondta, szerelmes belém, persze csak fb-n írta. Élőben többször elpirult tőlem, mosolygott rám, és a haverjai is engem néztek, viszont nem mer odajönni hozzám beszélgetni, csak köszönő viszonyban vagyunk. Addig jutott el hogy mikor a nővére oda hívta (én a nővérével jóban vagyok) hozzánk, akkor oda jött, egész végig a nővére szemébe nézett, az enyémbe bele nézni sem mert, pedig a tesója mellett ültem és egyfolytában a szemébe néztem, aztán elpirult. De tényleg teljesen elpirult. Lenézett a földre, és elment inkább. És én is elpirultam.
Aztán még az nap este írta fb-n hogy ő nem áll készen egy kapcsolatra. Pedig fb-n annyi mindent megígért. Talizni is akart velem, aztán mégsem lett belőle semmi. Mikor legutóbb kérdeztem tőle hogy szeret-e, azt válaszolta hogy "nem".
Nagyon szeretem. Az a baj hogy nem tudom elengedni.
Próbáltam már, de nem sikerült.
Holnap lesz a szülinapja, és valószínűleg látni fogom. Vegyek neki egy tábla csokit, és köszöntsem fel?
De hogy köszöntsem fel, ha még én se nagyon merek odamenni hozzá? Barátnőmmel leszek, szóval ketten felköszönthetnénk, meg ott lesz a fiú nővére is, és talán még ő is tud segíteni.
Ti mit tanácsoltok? Vagy inkább hagyjam? Légyszi ne írjatok olyat hogy "mindketten éretlenek vagyok ehhez". Semmi sem lehetetlen:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!