Én reagálom túl, vagy tényleg nagyon pofátlan?

Van egy nálam két évvel fiatalabb fiú. Egész évben rajtam lógott, folyamatosan bombázott a "Hogy vagy?" "Milyen telefonod van?" "Fent leszel ma Facebookon?" "Tetszik most valaki?" kérdéseivel. Nem igazán tartotta tiszteletben ha épp átnéztem az előző órai anyagot, akkor is odajött hozzám, ha a barátnőimmel társalogtam, sőt, az osztályfőnökömmel sem tudtam négyszemközt beszélni. Eltűrtem ezt a 9,5 hónapot, évzáró befejeződött fél 12-kor, gondoltam magamban: Két hónap a felesleges kérdések nélkül.

Igen ám, szép is lett volna. Ballagás utáni héten volt egy kézműves tábor, gondoltam miért is ne, osztályomból is volt néhány ember, barátaim is eljöttek. Teljesen boldog voltam kb. keddig. Ugyanis kedd délután megjelent, miszerint ő is jön a táborba. Én ott lőttem volna fejbe magamat. Mindegy, a táborvezető mondta, hogy akiért szülők jönnek és idősebb, az elmehet, nem kell ott maradnia a busz indulásáig. Szinte kirohantam a helyiségből, át a buszmegállóba, hívtam Édesanyámat, majd kifújtam magam. (A busz 15:40-kor jött, ez az eset 15:03 perc körül történt). Mire feleszmélek, ott áll mellettem. Kérdezem tőle, hogy mit szeretne. Válaszként a "Csak utánad jöttem" mondatot hallottam. Azon a héten pedig úgy éreztem, mintha egy saját palotapincsim lenne. De szinte szó szerint.

Egyszer volt az, hogy segítenie kellett valamiben, én pedig kaptam az alkalmon, és egy ismerősömet -nyári gyakorlaton volt ott- megkérdeztem, hogy milyen a kollégiumi élet, könnyen meg lehet-e szokni stb. (Négyen voltunk kint, velem jött még két barátnőm). Nem beszélgettünk 2 percet, úgy vágódott ki az ajtón, mintha épp Putyin jött volna oda a teraszra. És ez csak egy eset a sok közül.

Oké, végre péntek, búcsúzás, helló sziasztok jó nyarat stb.

Hazajöttem fél négykor, elaludtam. Fél hétkor arra ébredtem, hogy eszeveszettül cseng a telefonom. Facebookon írt ez a fiú, miszerint AZONNAL adjam meg a lakcímem, merthogy ő másnap lejön hozzánk. Ja, de erről ne beszéljek senkinek, mert kinevetik. Hát köpni-nyelni nem tudtam. Visszaírtam, hogy másnapra már van programom. (Utána meg kellett percre pontosan gyónnom, hogy délelőtt az Északi parton leszek, délután nagyszüleimnél). Jött az utolsó csepp a pohárban: Akkor lejön nagyszüleimhez segíteni. Átfutott az agyamon, hogy kiosztom, miszerint mit képzel magáról, hogy idegen emberekhez csak úgy beállít, de inkább nem szóltam semmit.

Mellékesen megjegyzem, hogy ő 12 éves, én 14, és kismillió-egyszer elmondtam, hogy nem kezdek ki fiatalabb fiúval, plusz 14 évesen nekem a tanulás a legfontosabb, ráérek 16 évesen kapcsolatot létesíteni. (Megjegyzem, nem valami Einstein ez a gyerek, egy egyszerű mondatban csak 6 helyesírási hibát találtam)

Elnézést, ha hosszú lett, próbáltam csak a lényeges dolgokat leírni.

Én reagálom túl, és ez a normális, vagy jogos a kiakadásom?