Ezek után mit csináljak? Közel 11 hónapig voltunk együtt?

Hú, hát sajnálöm, öcskös. Én megértelek, nekem is fájna, ha elveszteném a jelenlegi barátnőmet.

szar dolog a tavkapcsolat ja es ha elgyengulnel a suliban ne sirj dolj le a padra meny ki orarol a sirastveld ki mas reakciokkal amibe bele olheted az erzelmeid nekem anno segitett belevertem a falba szunetben pedig meg egy perc el elejtek egy konny cseppet

Ugyan ebben a helyzetben voltam pár hónapja az ex barátommal, 2 évig tartott a kapcsolat és szinten csak a távolság miatt lett vége. Csak azt tudom javasolni ami velem történt mégpedig várj. Most még minden friss és fájdalmas de majd elmúlik.

Szép dolog, hogy ilyen fiatalon ilyen sokáig kitartottatok egymás mellett, de várható volt, hogy egyszer vége lesz. Egyrészt nagyon-nagyon ritka, hogy valaki 14 évesen találja meg élete szerelmét, másrészt a távkapcsolatot sem lehet sokáig bírni. Annak idején én ugyanilyen helyzetben voltam, csak a lány szerepében. Két-három hetente tudtunk találkozni a barátommal, szintén 3 órás volt az út, az online beszélgetés pedig iszonyatosan feszültté tett, hiába beszéltünk, mégis távol voltunk egymástól. Éjszakákat sírtam át, ha nem tudtunk fél napig beszélni, vagy nem értem el telefonon... és habár nem volt okom rá, de mindig rettenetesen féltékeny voltam az iskolatársai, főleg a lányok miatt. Ha arról mesélt, hogy velük találkozott, vagy feltettek egy közös képet, azonnal borult a bili. Végül 8 hónap után kezdtem úgy érezni, hogy nem bírom tovább. Ezzel egy időben ismertem meg a saját városomban egy fiút, aki megtetszett. Mikor ez a két dolog összejött, egy szintén átlagos telefonos beszélgetés vége az lett, hogy szakítottam. Ő nem akarta, könyörgött, sírt, próbálkozott, hogy ne hagyjuk ennyiben, találkozzunk, beszéljük meg... de nemet mondtam. Utána 1-2 héttel már úgy gondoltam, megbántam. Smseztünk, beszélgettünk, mintha barátok tudtunk volna maradni. Volt egy nagy kiborulásom is, amikor órákon keresztül sírtam, mert annyira hiányzott. De nem jöttünk újra össze. Így utólag, 8 év elteltével már tudom, hogy jól döntöttem. Ha akkor együtt maradunk, akkor szakítottunk volna 1, 2, 3 év múlva, sokkal nehezebben, fájdalmasabban, és addigra valószínűleg jócskán megromlott volna a kapcsolatunk. Én azóta más ember lettem, nem egyszer lettem más, hanem legalább ötször. 14 évesen még nem lehet arról dönteni, hogy ki életünk szerelme, és milyen lesz a közös jövő. 14 évesen az ember még gyerek. Az első szerelem, az első komoly kapcsolat vége mindig nagyon fájdalmas. De túl kell rajta lenni. Idővel te is feldolgozod majd, felnősz egy még komolyabb kapcsolathoz, és újra boldog leszel. Nem kell hozzá sok idő, ne aggódj. A szomorúságot pedig ne fojtsd el. Sírj, kiabálj, ha kell, az osztály előtt... majd megértik egyszer ők is. A lényeg, hogy lesz még bőven értelme az életednek. :)

Ez természetes. Sajnos az öröm mellett a bánat is az élet része. Ismerem én is az érzést, mikor azt gondoljuk, soha többé nem érezzük ugyanazt, soha többé nem találunk ennyire fontos embert az életünkben... ez is természetes. De elmúlik, még hamarabb, mint gondolnád. Próbáld meg lekötni magad, járj el a barátaiddal, úgyis itt a nyár, menjetek el valami fesztiválra, Balatonhoz, stb... ilyenkor ez segít legtöbbet, a barátok.