Elengedjem ezt a fura kapcsolatot vagy valahogyan érjem el hogy találkozzunk?

A legtöbb ember valószínűleg szánalmasnak tartana amiatt, hogy van egy ilyen kapcsolat az életemben, nem is nagyon beszélek róla másoknak. Ezt a fiút 18 évesen ismertem meg egy társkeresőn, és már első látásra is nagyon megtetszett, mert külsőre is pont úgy nézett ki mint álmaim fiúja. A személyiségünk is jól passzolt egymáséhoz és egy idő után már a mélyebb lelki gondjainkat is megosztottuk egymással. Elmondta nekem, hogy szorongása van és emiatt nem tud könnyen emberekkel találkozni, nagyon nehezen mozdul ki a házból. Én is egyébként kicsit gátlásosabb, zárkózottabb vagyok pedig ezt a külsőm alapján senki nem gondolná. Viszont már eltelt 2 ÉV mióta elkezdtünk beszélgetni és NEM TALÁLKOZTUNK, csak folytatjuk tovább a napi beszélgetéseinket. Igazából nem vagyunk együtt, és nekem azóta volt több egyéjszakás kalandom is, és neki is szerintem. Vágytam arra, hogy találkozzak vele, de egyben rettegtem is ettől. Félek, hogy nem fogunk egymáshoz illeni, hogy nem fogok neki élőben tetszeni. Másrészt pedig tudom hogy a betegsége miatt sem könnyű neki kimozdulnia a házból, és ha mégsem működne köztünk elveszítenék egy barátot is aki 2 éve minden problémámban támogatott, amikor mindenki más csak engem okolt mindenért. Így nem igazán lehet kötődni egyáltalán egy emberhez, hogy videohíváson meg telefonon kívül soha nem találkoztam vele, de akkor is mély űrt hagyna bennem, ha nem beszélnék vele. Egyszer nagyon rosszul volt lelkileg és meg akarta ölni magát, leginkább azért mert az osztálytársai zaklatták minden nap. Aztán szó nélkül letörölte magát mindenhonnan, én pedig konkrétan zokogtam - de őszintén szólva én sem tudom hogy miért. Hogy azért sírtam-e mert szimplán féltettem egy emberi életet vagy mert nem akartam elveszíteni, hát fogalmam sincs. Végül nem lett öngyilkos, de pszichiátriai kezelés alá került nem sokkal később, akkor kért bocsánatot amiért aggódva hagyott engem. Mostanában viszont kevesebbet beszélek vele, mert egy másik fiúval lassan komolyabbra fordulhatnak a dolgok, és úgy érzem köztünk már szinte alig van valami - de mégis van egy olyan érzés bennem, ha hagynám elveszni ezt az embert, akkor más nem tudna ennyire megérteni mint ő, mert bármilyen férfivel voltam, soha nem beszélgettem velük ennyire egy hullámhosszon.