Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan szólítsam le a lányt?
Szóval amit tudni kell rólam, 18 éves visszahúzódó fiú vagyok, nagyon kevés baráttal, pár hónapon belül 19 leszek, eddig még soha nem volt párkapcsolatom, egyszer próbálkoztam általános iskolában nyolcadik osztály végén egy osztálytársnál, de az csúfos kudarcba fulladt és az év hátralévő ideje nagyon kellemetlen volt, azóta nem is próbálkoztam lányoknál, nem is nagyon volt olyan érzésem mint most.
Mostanában viszont észrevettem egy kb ugyan olyan idős lányt mint én aki mindig ugyanarra a buszra száll fel mint én csak a következő faluban, eddig is láttam már hogy ugyanazzal a busszal járunk viszont nem történt semmi, azonban pár hónapja elkezdett nagyon tetszeni, igazából nem tudom leírni hogy mit érzek felé de a lényeg hogy nagyon bejön nekem a lány pedig nem is ismerem.
Viszont pár hónapon belül egyetemre fogok menni és valószínűleg soha többet nem fogok találkozni ezzel a lánnyal, ezért szeretnék kezdeményezni, és leszólítani valahogy, viszont soha nem csináltam még ilyet, nem tudom hogy kellene csinálni, instáját kérjem el vagy teló számát? A teló számot elkérni kicsit gáznak tűnik nekem főleg hogy még soha nem beszéltem vele, és ha elkérem instáját vagy teló számát akkor írjak neki vagy hívjam fel? Esetleg randira hívjam el? És ha igen hova hívjam első randira? Teljesen kétségbe esett vagyok, nem tudom mit kéne tennem, ez az első hogy így érzek egy lány iránt, légyszi segítsetek!!
Fontos: Amikor odamész hozzá, azt ne csak azért tedd, hogy szerezz tőle elérhetőséget. Előtte mindenképp beszélgessetek egy kicsit.
A betanult szövegeket érződik, hogy erőltettettek, de ettől függetlenül beválhatnak. (Én nem ajánlom.) Viszont javaslom, hogy mielőtt odamész hozzá legyen a fejedben pár kérdés, ha kifogynátok a témából, akkor legyen mihez nyúlni.
Ha megoldható ne a buszon szólítsd le. Ott nincs úgymond menekülőút.
A telefonszámot elkérni nem ajánlom, mert manapság nem igazán szeretik a lányok megadni, tehát rizikósabb. Eleinte írásban kommunikáljatok egy kicsit, utána érdemes telefonon beszélni vele, vagy elhívni egy randira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!