Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbántottam egy számomra nagyon fontos lányt. Tehetek valamit?
2 nappal ezelőtt megbántottam azt, akit szeretek. Nem vagyunk még együtt, de már alakulóban van.
A történet úgy kezdődik, hogy egy este beszéltünk egy témáról, amiből feljött újra, hogy volt-e már valakivel. Már régen is elmondta, hogy nem, de azon az estén úgy válaszolt, mint aki köntörfalazik és gyanúsnak tűnt. Majd megkérdeztem, hogy akkor volt valakivel? És erre az volt a válasz, hogy "és, ha igen?". Ekkor futott át az agyamon, hogy akkor eddig talán nem mondott erről igazat? Azt mondta megtenné értem, ha így lenne (vagyis úgy értette, hogy nem mondaná el az érdekemben, mert tudná, hogy féltékeny lennék, pedig már nem hiszem, hogy az lennék, mert tudom, hogy ő is szeret engem). Kicsit ideges lettem, mert az én gondolatomnak adtam elsőbbséget és nem neki, ezért egy olyan durva dolgot mondtam ki, amit megbántam, hogy kimondtam....."tudod ki hiszi már el". Ezt nagyon magára vette, amiből kialakult egy veszekedés.
A tegnapi nap folyamán tudtunk róla beszélni és ettől függetlenül szeret és tudja mit akar, de nagyon rosszul eset számára és számomra is amit mondtam. Azt mondta, hogyha megint megtörténik, hogy megkérdőjelezem, akkor vége és most elölről kell kezdenem, mivel eljátszottam magam felé, ami teljesen jogos. Nem kellett volna így félreértenem a válaszait, de mégis sikerült. Mit kellene tennem most? Hagyjak időt számára, vagy mit tennétek a helyemben?
Butaságon veszekedtetek
Kérjél tőle bocsánatot és ölelged sokat
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!