Most mi is van ezzel a szerelemmel?

Nem akarok álnaiv lenni, tudom, hogy bonyolult, meg hogy nem lehet mindenre pontos választ adni, de már sok ideje őrlődik bennem ez.

Szóval én egy “túlromantikus”, fiatal srác vagyok, egy sima gimnáziumba járok és természetesen nem találok rá az “igazira”. Tipikus sztori.

Az első szerelmem, egy idősebb érett nő volt akit azóta is kedvelek, de már nincs meg bennem az a fellángolás ami régebben. Ez részben a bekövetkezett földrajzi változás miatt alakult így. Ez teljesen plátói volt.

Utána egy osztálytársam is megtetszett, de ő majdnem végig az előző árnyékában volt. Vele majdnem eljutottam a randizásig, de miután megismertem, rájöttem, nem ő kell…

Sok ilyen lány volt, de ők teljesen plátóiak.

Ezután, elkezdtem gondolkodni és lassacskán rájöttem, hogy teljesen gyerekesen és hülyén viselkedtem. Rájuk vetítettem az első nagy szerelmem árnyékát, és nyílván, sokkal éretlenebbek, esetlenebbek voltak mint Ő. Hiszen ők még csak tini lányok.

Nyaraltunk a családdal és megismertem egy rokonomat akit eddig nem ismertem. Egyidős, tipikus cicapi””a, ájfon meg mittudomén. Igazából sok előitéletem volt, de a napok alatt rájöttem, hogy tök kedves meg minden. (Ne várjátok, hogy a sztori végén az lesz, hogy beleszerettem a másod-unokatestvérembe, rá nem úgy néztem.)

Szóval rájöttem, hogy nem lehet minden tini 30 éves érett nő. Sőt egyik sem az, viszont cserébe, lehetnek kedvesek, figyelmesek.

Ezzel a szemüveggel megnéztem az osztálytársaimat és rájöttem, az összes lehet hasonlóan kedves és vicces mint ez a rokonom, hiszen csak az előítéleteim torzították el a róluk alkotott képet.

Igazából, nem tudom mi a kérdésem, inkább csak valamilyen tanácsot kérek. Bocsi ezért a hosszú szövegért…