Voltatok már szerelmesek? Szerintetek mi a szerelem?

Voltam hát nem olyan mint a filmekben :d egy csomó szenvedés, kínlódás jár vele...kicsit olyan mint valami őrület, és persze nagyon szép is, de amikor vége van...vagy valami nem úgy alakul ahogy kéne mint a lelkedet harapdálná valami szépen lassan :d

Hát ennyi régen voltam az, hiányzik is kicsit, meg nem is...

Vagyok, a férjembe. :)

Jó, lehet nem nekem kellett volna ide írni a tini kategóriába. :D

Egyszer voltam szerelmes valakibe. Elegge kacifantos kapcsolatunk volt, fel er egy amator szappan operaval.

Nagyon boldog voltam, eletem leg szebb idoszaka volt ezen a teren, de a semmibol semmibe vege lett. Szo szerint egy vilag dolt bennem ossze.

Utolag ugy tudnam leirni, hogy a szerelem az jon es megy. Nem tudod iranyitani, hogy mit erezz. Amikor jol erzed magad, akkor szarnyalsz a boldogsagtol, amikor szarul, akkor sokszor elni sincs kedved.

Amolyan szelsoseges erzes, amit elmeny megtalasztalni, de szerencsesebb ha a partner is megfelelo, akibe szerelmes vagy.

Voltam és vagyok szerelmes - a feleségembe, de ennyi év után már nem azzal az érzéssel, mint évekkel ezelőtt.

Hogy milyen érzés? Leírhatatlan. Meg kell, át kell élni, érezni. Boldogság uralkodik el rajtad, szereted ha gondolsz rá, ha látod, ha megérint, ha mesimogathatod. Rendszerint már csak ő jár az eszedben, csak reá gondolsz, vajon mit csinál, mikor találkoztok ismét, alig tudod kivárni ezt az időt.

Örülsz amikor együtt vagytok, beszélgethettek, szembe nézhettek egymással. Élvezed a mosolyát, a haja illatát, a sminkjét (ha van), az alakját stb., stb., stb.

6-os, nagyon szépen leírtad. Ugyanúgy vagyok vele, mint te. Közel 3 évtized után is fülig szerelmes a feleségembe.

De ha nem romantikusan akarom leírni, akkor kémia. Örömöt okozó anyagok szabadulnak fel benned, annál nagyobb mennyiségben minél nahyobb a különbség a génjeitek között. Minél nagyobb a különbség, annál életképesebb, egészségesebb a várhaó utód, és annál tartósabb a vonzódás. Jól kitalálta ezt az evolúció!

Gonosz72 válasza vicces, de van benne valami!

Megtapasztalni egészen más, mint ismerni a szerelem jelenségének biológiai hátterét. Aki még nem volt az, még elképzelni sem tudja milyen, de aki már volt szerelmes, az rögtön tudja, hogyha újra megtámadja Ámor nyila. Ám sok mindennel össze tudjuk keverni ebben a szexuális hiedelmekkel telezsúfolt világban, melyben tévhitek özöne vezet félre minket, csak azért, hogy akár egy egész életre boldogtalanná váljunk.

Nézzük a "meztelen" biokémi valóságot, amelyet az utóbbi bő évtized tárt fel: A szerelem érzését egy hormon eluralkodása az agyon váltja ki. A Neve: PhenilEtilAmin, röviden - PEA. Szerkezetileg hasonlít az ismert Amfetamin kábítószerhez, ám azzal ellentétben nagyon gyorsan lebomlik, ám szerelemben újra meg újra bőségesen termelődik. Az emberi létben a sor végén azonban mindig a dopamin nevű hormonunk áll, amely nélkül mozdulni sem tudnánk (hiánya totál lebénítana minket). Nos, a PEA állandó kiváltója a dopamin termelésnek, amely nagy mennyiségben a gyönyörérzetért is felelős (számos más hatása mellett). A szerelem egy nagyon stresszes állapot, de ez a stressz pozitív, ellentétben pl. a félelem, elhagyatottság érzetével. A szerelem jó érzése mellé egy további jelenség is járul: egy harmadik hormon (neve: szerotonin, de nem lényege tudni), amely megfelelő szintje a normális gondolkodásunkat állítja be, ám ennek a hormonnak a mennyiségét a szerotonin lenyomja. Ez az alacsony szint depressziót okozna, ha nem lenne a PEA, amely - a dopamin által - ellensúlyoz. Ám egy kicsit "megbutulunk" tőle, leginkább a kedvesünk megítélésével kapcsolatban. Az eddig általunk máskor borzalmasnak tartott tulajdonságai megszelídülnek bennünk (olyan cukinak, aranyosnak érezzük), sőt nyílttá válunk a befogadására is (ez utóbbi akár tartósan rögzülhet is bennünk). S úgy gondoljuk (kb. 75%-ban tévesen!!!), hogy "ő az igazi"! Még akkor is, amikor az erős vonzalom nem párosul viszonzással, amely belső ellentmondásként ilyenkor kínzó érzéssé válik, a szerelem kábulata mellett. Igen, kábulat, mert a PEA egy erős drog! S az agy komolyan küzd is ellene, azaz az okozott stressz ellen, ám ez a küzdelme átlagosan 1.5-2 évig tart (ritka, hogy sokkal tovább). Aztán szinte váratlanul véget ér, s marad az alacsony szerotonin szint miatt, a depresszió, és az a megdöbbentő érzés, hogy "hova tettem az eszemet?".

Az szerelmet sok más érzéssel lehet - az erről való ismereteink hiányában - összekeverni. Lehet ez pl. az erős szexuális vonzalom, amelyben a dopamin ugyanúgy szerepet játszik. De ha szexkapcsolatba kezdünk (és szerelemeben - ha viszonzás is van - ez sajnos gyakori) akkor egy olyan erős kötődést alakít ki a testiség alatt nagy mennyiségben termelődő oxitocin hormonunk (ezt ajánlatos megjegyezni), hogy gyakorlatilag egész életünkre kötődni fogunk a partnerünkhöz, már szerelem nélkül is, és ez által is kialakul az "ő az igazi", és "mi egyek vagyunk, egymáshoz tartozunk" tudatalatti érzete. Ez is akkor is hat, ha ez a valóságban nem igaz, és képtelenek leszünk együtt élni (ennek a képtelenségnek az aránya a fent említett 75% a mai társadalmi viszonyok között). Külön kérdés (s itt nem részletezem), hogy mit okoz az agyban az ilyen esetekben történő szakítás, elhagyás, válás, vagy akár egy félrelépés is. Itt a lényeg: súlyosan és tartósan sérülhetünk pszichikailag ettől, s minden vélekedésünk ellenére tartós tovább boldogtalanság vár ránk (pillanatnyi, múló gyönyörök szomszédságában is).

Szintén nem tévesztendő össze még a "társfüggőség"-gel (codependencia), amely akkor alakul ki, amikor egy olyan személyiségzavaros (általában nárcisztikus, vagy aszociális) egyénnel kerültünk kapcsolatba, aki idővel folyamatos pszichés bántalmazással keseríti meg az életünket. A kötődésből, illetve a társfüggőségből nehéz (majdnem lehetetlen) szabadulni, és az elszakadás évekig is elhúzódhat, s bár a kapcsolat megszakítása károsít minket, mégis ez a helyes út. Valójában nem lett volna szabad belemennünk, ám a mai korban erről senki sem világosít fel minket, olyan nagy az ismerethiány, és annyira befolyásolnak a téves hiedelmek a környezetünkből.

Mindenesetre hiába is írom le a keserű igazságot, amelyet nem csak a tudomány, hanem 50 év tapasztalatai bizonyítanak (a szexforradalom óta), hogy szerelmesen nem szabad döntenünk a jövőbelinket illetően, pláne nem lenne szabad szexbe kezdeni (az ugyanis a kötődéssel ugyanúgy megtéveszt, de ekkor már "örökre", nem 1-2 évre). És az alapszabály lenne, amelytől az életünk nem válik idővel pokollá: Szexmentesen, és alapos megismerési technikákkal (sok beszélgetéssel) kell eldönteni, hogy esetleg nem illünk össze, és akkor még sokkal könnyebb a szakítás, és a legfontosabb: óvakodni attól, hogy az első szexkapcsolatot a párunkkal felváltsa (akár időlegesen is) egy következő, mert az szétrombolja a kötődésünk helyes működését, s mi is poligámmá válunk, hűtlenné, akit a megcsalt fél jogosan érez "szemét gazembernek", bármily kevés plusz örömet okoz nekünk egy félrelépés.

Szüleink, nagyszüleink NEM óvakodtak ettől, s az átélt traumáktól tartós boldogtalanságban éltek, s rengeteg utódban a személyiségzavarok megjelentek általuk, ami a fentiek alapján tovább bomlasztották a társadalmi létet, és egy olyan leküzdhetetlen válságot okozva az egész nyugati világban, amelytől napjainkban szenvedünk, és tragédia felé sodor minket. Köszi neked Szexforradalom!