Hogyan tudassam vele, hogy szeretem?

Egyetértek az előttem szólókkal, hasznosak, de engem még az is érdekel, hogy miért nem megoldható, hogy elhívd randizni...?

Amúgy én egyetértek azokkal az ismerőseiddel is, akik azt mondták, hogy nem praktikus osztálytással járni, érthető okok miatt: elkezdődik egy kapcsolat, mindig tök jó, aztán netán véget ér, és akkor lehet kellemetlen egymást kerülgetni kínosan, ki tudja, hány évig még.

De ez amúgy kb. ugyanaz a kategória, mint ahogy a szakítás utáni újrakezdésre is mondja a népi hagyomány, hogy újramelegítve csak a töltöttkáposzta jó, nem a párkapcsolat - én is úgy voltam ezzel, mint te most az osztálytárs témával, hogy tudom, h mindenki ezt mondja, meg van is logikája, de ugyan már, hiszen olyan nehéz volt a szakítás, meg meg tudtuk beszélni, miért ne kezdjük újra, és nahát: pont ugyanazok a problémák merültek fel újra, mint az első körben, és így csak még fájdalmasabb volt a végső szakítás egy újabb csalódás után...

Szóval ezt csak azért meséltem el, mert van az a mondás is, hogy okos ember nem a saját hibájából tanul, hát én sem hittem, megjártam, neked is mondanám, hogy várj addig, amíg nem egy intézménybe jártok már, addig meg ápold a barátságod, haverságod vele, és csak akkor vallj neki színt a mélyebb érzéseidről, ha már nem egy intézménybe jártok, de persze értem én, hogy ugyan már, miért várjunk...

Ugyanakkor megint csak saját példámat mesélve én is olyan lány voltam fiatalabb koromban, aki csak fiúkkal haverkodott, és minden egyes alkalommal, amikor egy haverom bevallotta, hogy belém esett, én teljesen kiakadtam, csalódott voltam, szomorú és mérges, hogy ezzel most elrontotta a barátságunkat...

Jobban belegondolva magam sem értem, hogy miért voltam ilyen, hiszen mindig is abban hittem, hogy a legjobb párkapcsolatok éppen a barátságból született szerelmek, és végül is a mostani kedvesem is előbb volt haverom, és utána lettünk romantikus kapcsolatban is, de azért írom mindezt, mert tán nem én vagyok az egyetlen lány a világon, aki így reagál.

Nekem amúgy az hozta meg a változást, hogy olvastam egy könyvet abban a témában, hogy miért nem tudok szerelembe esni (ez a könyv alcíme volt amúgy) és abban pont az volt leírva, hogy minél több ellenkező nemű haverja van valakinek, annál később találja meg az igazit, és belegondoltam, hogy tényleg, nekem alig voltak barátnőim, viszont annál több haverom, barátnőm, és milyen fura is ez...

Szóval saját tapasztalatomból ajánlom neked, hogy gondold meg, hogy mit kockáztatsz! Sok sikert, majd számolj be róla itt, hogy mizu, hogy haladsz, mi történt! :)

Saját tapasztalatból mondom, hogy nem fog úgy menni a barátság, ha te többet szeretnél. Csak magadat fogod emészteni és depressziós leszel.

Próbálj közeledni, úgyis látod jeleit annak, ha érdekled. Ha elég közel vagytok egymáshoz és közelebb hajolsz, és nem hajol el, akkor az például egy jó jel, ráadásul csók szituáció. Ha elhajol, akkor viszont elkezdheted neki elmagyarázni, hogy te többet érzel iránta.

A rossz hír az, hogyha ő viszont nem, akkor sajnos ez egy barátság vége. Persze emésztheted magad és megpróbálhatsz csak a barátja maradni, de készülj fel rá, hogy kegyetlen szarul fogod érezni magad. :/

Ajánlom neked a mi a legrosszabb, ami történhet hozzáállást. Milyen opciók vannak?

Megmondod neki és

- elutasít - fáj a szíved, de legalább tovább lépsz és pár év múlva el is felejted megmosolyogva fiatalkori önmagadat.

- nem utasít el, összejöttök és elvagytok x ideig egymással, majd utána szakítotok - volt x idő boldogságod és bátorságod elmondani neki.

- nem utasít el és együtt éltek örökkön örökké, amíg egyikőtök fel nem dobja a tappancsát és így a másik szenved hiányában

A lényeg, hogy lépj és mesélj, hogy mizu! :)