Történt már veletek ilyen úgy, hogy van párotok?

Van barátnőm egy ideje, nem olyan régóta.

A dolgok kezdenek beállni, megszilárdulni: kinek, hogy, mi jó és ilyesmik.

Tudni kell rólam, hogy volt egy több éves kapcsolatom, ami gyökeresen meghatároz engem, mindazok mellett, hogy kiüresített és teljesen összetört egyszer. Ez után már nem vágyom az "igazira" megalkuszom önmagammal, a vágyaimmal és inkább arra koncentrálok, hogy mire van szükségem. Ez a lány, aki most a barátnőm, ilyen. Rá van szükségem! Támogat és megért, meghallgat.... De mégis... Olyan semmilyen ezen kívül. Az, hogy valaki megértő és támogató, valahogy egyedül, önállóan nem épít fel bennem egy személyiségformát. Szóval ez a lány kicsit olyan semmilyen. Aranyos, kedves, viszonylag szép,(baromi nehezen elérhető, - úgyértem "felszedhető") de mégis olyan semmilyen... Nekem fontos a zene, Ő nem ért hozzá, nekem fontos a műveltség, Ő kevésbé művelt és kommunikatív.

És ugye a bonyodalom:

Ma hallottam egy lányt énekelni. Ez a lány eddig is gyönyörű és aranyos volt, de most... Most azért rágom magam, hogy mi van, ha beleszerettem. Úgy gondoltam, hogy egy kis parázs is elég lesz nekem ezután. Nem vágyom én már az ilyen fájdalmas, keserédes, rózsaszín, rapszodikus, égető szerelemre, egy kis parázs elég.

Ma, amikor hallottam ezt a lányt énekelni nagyon megrohamoztak ezek a gondolatok,hogy mi a francot csinálok ezzel a lánnyal?

Annyira nehéz időszakokat éltem meg az utóbbi időben, hogy nélküle nagyon rossz helyen lennék, sokat köszönhetek neki. De mi van, ha csak szükségem van rá és közben nem rá vágyom?

Ő már hozzámnőtt, a baráti köre, a családja, a testvérei, mindenkivel jóban vagyok... Mit lehet ilyenkor tenni?

Mit kell ilyenkor, mit érdemes ilyenkor tenni és átgondolni?