Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ereztetek már így mint ez a srác? És én mit mondjak erre?
Többéves fiú-lány barátságról lenne szó. Eleinte tényleg csak barátként tekintettem a fiúra, az sem zavart, hogy lett egy barátnője. Középsuli végén valami változott és megtetszett, elkezdtem többet érezni. Lehet hogy látta rajtam, lehet hogy én sem vagyok számára közömbös, de hirtelen nagyon sok törődést kaptam tőle, ami igazán jól esett. Múlt héten egyik nap elég rossz kedvem volt, és beszélgetés közben megpuszilt. Csakhogy nem az arcomra meg ilyen helyekre adta, hanem a számra. Én nagyon vágytam csókra is, de azt mondta hogy neki a csóktól már valami kapcsolatnak számít, és ő most egy másik lannyal van kapcsolatban. Azt is mondta hogy ha velem összejönne, akkor nem lenne barátja, de nem tagadja hogy én sem hagyom hidegen. Én mondtam neki, hogy nem szeretnék másodhegedűs lenni, olyan, akit titkolni kell, aki miatt tönkremegy egy kapcsolat, így közöltem vele hogy csak akkor tudok ezzel a dologgal valamit kezdeni, ha szakít a barátnőjével. Erre azt mondta hogy elvannak a barátnőjével és most van először olyan hogy egyszerre két lány is megmozgatja. Én nem akarok titok, szerető lenni, akkor inkább maradjunk barátok. Csakhogy az incidens óta alig beszélünk, hiába írok, csak pár szavakban válaszol, rólam egyáltalán nem kérdez. Ő az aki közel jött hozzám múlt héten, és most ő az, aki mintha tudomást se akarna rólam venni. Mit tegyek?
18/L
Ez ám a jó barátság xD
Semmit, írd meg neki hogy ha akarsz tőlem valamit, dobod a másikat, és akkor keress fel. Ennyi. Így értelmetlen beszélgetni.
Hagyd a fenébe!
Valószínűleg ő azt gondolja, hogy majd meggondolod magad. De ne gondold meg! Eddig mindent jól csináltál, és ő emiatt elveszített egy barátot, ismerkedj másokkal, stb. Majd ha megjön az esze, szakít a barátnőjével.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!