Fog ez valamikor is változni?

Egy nagyon összetett problémát osztanék meg, előre is elnézést ha hosszú lesz.

Van egy fiú. Nagyon hosszú sztori, a lényeg hogy elmondhatatlanul bejön nekem már első perctől. Mikor ránéztem olyan mintha mindig is őt kerestem volna, pont az esetem, nem is tudnék számomra jobbat kitalálni se. Olyan szinten vonzódok hozzá hogy az lehetetlen. Később kiderült hogy én is bejövök neki... Már ez az egész vagy 2 éve húzódik de sosem jutottunk semmire. Sokmindent átéltünk már, voltak nagyon közeli és romantikus pillanataink de sosem jöttünk össze. Részben az én hibám is lehet, mert mikor volt rá lehetőségem és lehetett volna valami, nem mertem kimutatni amik bennem voltak. Nem tettem szinte semmit. Mindig elszalasztottam, mire meg rávettem magam hogy teszek valamit kicsúszott a kezeim közül. De inkább szerintem ez rajta múlt. Egész idő alatt úgymond kb játszott velem és hülyített. Tudja hogy bejön nekem és mindig mikor komolyra fordulhatott volna a dolog semmibe vett, nem foglalkozott velem. Volt mikor meg a semmiből keresett és aranyos volt, de aztán megint valahogy felszívódott. Nem tudom ez mi lehetett nála. Az biztos hogy bejövök neki én is mert sose volt velem semleges... És így mégis akkor nem tudom hova tenni. Szerintem inkább azért mert a nyomulós lányokhoz szegődött mindig akik rendesen rámentek, ilyen szempontból az én viselkedésem meg nem volt megnyerő az egójának. Ahhoz képest hogy mennyire akarom őt, alig mutattam ki valamit is, nem tudom nem mertem, zavarba jöttem olyan helyzetekbe meg ilyesmi. Ő nagyon nagy hatással van rám mai napig is ha meglátom... Tudják sokan hogy jó csajnak tart engem, és mások is mondták neki hogy én azok után akikkel eddig volt, egy főnyeremény lennék a számára. De ő mégsem élt ezzel és mindig inkább ilyen átlag alatti dagadtabb alpáribb lányok mellett kötött ki. Szinte mindegyiket ismerem, és mielőtt jönnétek azzal hogy biztos a személyiségük szép lehet meg stb, hát sajnos az se mondható el róluk. Ezért is nem érti senki hogy ő miért az olyanokat keresi. Eszembe jutott már az is hogy lehet neki az olyan kis dagadt csajok az ideáljai, de mégsem teljesen mert hozzám is közeledett. Én meg ilyen pont jó vékony formás vagyok, figyelek az alakomra. De most kérlek ne ezen akadjatok fenn mert nem ez a lényege. Időközben rájöttem hogy szerelmes lettem belé, biztosan érzem hogy ő nekem az igazi. Már tényleg sok dolgot átéltünk, valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz. Sokat beszélgettünk, összenézések, közeledések, ölelések, buli, tánc, puszik meg minden kis érzelmes dolog. Mikor lett volna rá alkalmam mégse használtam ki és sosem beszéltem vele erről az egészről. Nem hoztam fel neki a dolgokat csak odáig jutottam hogy bejön nekem. Valahogy nem mertem pedig adott volt hozzá minden. Már sokszor közel voltunk ahhoz hogy összejöhessünk de mégse lett úgy sosem. Mindig valamiért visszalépett és úgy tett mint aki észre se vesz. Próbáltam aztán nem gondolni rá annyit de valahogy mindig a képbe jött megint. Mikor azt hittem már nem érdeklem és nem is gondol rám, megmutatta hogy de mert csak úgy a semmiből keresett, sok idő elteltével. Elkezdtem magam megint beleélni aztán mindig csak koppantam. Úgy összeillünk pedig... Ebben az egész sztoriban a fiú úgy jöhet ki mint aki hülyített egész végig. De ennek vannak ellenérvei amik miatt nem tudom ezt elképzelni. Elég ránézni mikor meglát engem, meg mikor átéltünk dolgokat éreztem milyen velem. Mindig ilyen kis érzelmes volt. És olyan mintha velem lenne igazán önmaga. Ő saját magától is elmondta eddig olyan exei voltak hogy inkább hagyjuk... Nem találta még meg a normális lányt. Ekkor őszintén ilyen mélyebb dolgokról beszélgettünk. Lehet ez célzás volt. Lehet ő se mert nagyobb dolgot mondani ahogy én se. Csak célozgattunk mint a gyerekek. Meg néha amilyen mosollyal rámnézett... Rendesen láttam benne mindent. Nem igaz hogy semmit nem jelentek neki. De az fáj hogy mikor jönnie kellett volna a nagy előrelépésnek, mindig meghátrált és megint semmi nem volt. Mindez után, 2 év után valahogy rávettem magam fejben hogy ne foglalkozzak vele és ne gondoljak rá stb, mert muszáj volt. Azóta nincs semmi. Biztos nem is gondol rám és semmibe vesz. De én még mindig gondolok rá. Még mindig ugyanúgy érzek. Próbálkoztam másokkal is azóta de hiába. Vele olyat éreztem amit senki mással. Más nem tudja elérni bennem azt amit ő. Mikor vele vagyok vagy rá nézek, egy ilyen ösztönös kapcsot érzek. Ösztönösen érzem hogy mi egymásnak valók vagyunk, de nem tudom ezt leírni hogy milyen. Csak felismertem hogy ő nekem az igazi. Tudom hogy ilyet senki nem fog elérni nálam. Mikor meglátom olyan hatással van rám hogy szerintem ilyen nem is létezik csak nálam. Sokszor gondoltam már arra hogy milyen jó lenne ha belőle mégegy lenne. Nem volt ő mindig ilyen amilyen most. Elejében mikor megismertem másabb volt most meg már megváltozott nagyon rossz irányba. Mindenbe benne van, vagánykodós, cserélgeti a lányokat, füvezget (nekem már mondta hogy a sok sz.r miatt). Nem emiatt tetszett meg nekem mert ez mind nyilván taszító. Nem szeretem azt aki lett belőle. Igazából nekem csak külsőleg tetszik ennyire, belsőleg szinte semmi. Nem ilyen volt, szerintem valójában ő nem ilyen csak rosszba vitték, így ilyenné vált lehet ez csak a felszín amit mutat kifelé. Meg ahogy viselkedett velem azután amiket átéltünk, hirtelen bezárkózott semmibe nézett, ez is nagyon nem tetszett. De valamiért mégis megfogott úgy mint soha senki más. Leginkább a külseje miatt mert annyira pont az én esetem. Én látom benne azt amit senki, számomra tökéletes. Ha belegondolok ő nem is tett értem semmit, míg más fiúk igen. Velük sem jött össze a dolog (nem ez a téma miatt), de ők tettek értem. Ez a fiú meg nem, és mégis ő fogott meg így. Szóval még mindig szoktam rá gondolni és tisztán érzem hogy nekem mindig ő marad az igazi, de már nem reménnyel meg beleéléssel gondolok rá. Vegyes érzelmek vannak bennem ezzel az egésszel kapcsolatban. Akarom is ugyanúgy, de haragszok is rá és utálom is azért ahogy semmibe vett. Tudom hogy jó csajnak tart és már kezdettől tetszek neki én is, mindig látszik róla. De akkor miért kezelt így? Miért nem akart végül semmit? Miért azokra a lányokra ment? Hisz ő maga elhordta őket meg hogy nem érti magát sem. Ha egy neki tetsző szép csinos lány bejön aki normális is, miért futamodik meg? Én ezt nem értem. Csalódott vagyok mindezek után. Szokták mondani hogy lehet az igazi az akit tényleg megérzel, csak nem megfelelő időben találkoztatok. Lehet még érnie kell és eljön később ténylegesen a mi időnk is? Már nem reménykedek annyira, csak nem tudom felfogni két egymásnak ennyire szimpatikus ember miért nem lehet együtt.

Úgy gondolom sose fogok teljesen túllenni rajta. De szerintetek fog ez az egész valaha is halványulni bennem? Valaki innen volt már ilyesmi helyzetbe? Meséljétek el ha volt

19/l