Mit kezdjek az érzéseimmel?

Tudom, elsőre furának tűnhet, de azért írom ki ide, mert kíváncsi vagyok mi az emberek véleménye erről a dologról. Én egy 17 éves lány vagyok, eddig még soha nem volt barátom, s szerelmes sem voltam. A szüleimmel mindig is jó volt a kapcsolatom.

Az a helyzet, hogy a szüleimnek vannak barátai, akikkel gyakran elmegyünk programokra (pl. bowling, strand, erdei sütögetés, túra stb.)

És ők általában férfiak. Nagyon jól kijövök velük, párral szoktam is beszélgetni, de nem mindegyikkel. A múlt hétvégén is voltunk velük programon és azóta filózok egyfolytában, ugyanis történt valami velem. Az egyik férfi (35 éves de nagyon fiatalos, mindig is helyesnek láttam), akivel eddig nem beszéltem, odajött és beszélgettünk. Csak érdeklődött a suliról, hogy várom-e, meg hogy hiányoznak e a barátaim stb. Sok mindenről beszélgettünk, látta, hogy egyedül ülök, gondolom azért jött oda. Kicsit jobban megismertem, aminek hatására azt kell mondjam, beleszerettem. Most először lettem szerelmes. Tudom, hogy az vagyok, mert mindig rajta jár az eszem, elképzelem milyen lenne vele, vele álmodok, gyakran görcsbe rándul a gyomrom és a szüleimtől is gyakran róla kérdezek dolgokat. Pl, hogy a csapatból ki a kedvencük, kivel jönnek ki a legjobban, és mindig Őt mondják. Na meg persze, most jött el az az érzés, hogy ha valami baja esne, úgy sajnálnám, nem hagynám senkinek hogy bántsa...

Ez a férfi annyira kedves és figyelmes, valamint helyes. Az a fajta aki soha nem bántana meg senkit, jószívű és iszonyat cuki a mosolya. Multkor az ominózus beszélgetés után mindig próbáltam közeledni, de sajnos úgy vettem észre, hogy ő nem nagyon. Gondolom, mert nem akar leállni egy 17 évessel, de kitudja, lehet tetszem neki.

Szerelmes ugyan még soha nem voltam, de mindig is az idősebb pasik tetszettek meg, mármint ezzel nem azt akarom mondani, hogy enyhe apakomolexusom van, mert szerintem a 18 év még nem a világvége (mert ugye annyi van köztünk).

Azt biztosra tudom, hogy nincs barátnője már sok ideje, mivel mondták a szüleim régebben. Nagyon szerencsétlen a lányoknál, meg kicsit visszahúzódó, de ezen kívül nem nagyon van más baj. Ezért is merem azt gondolni, hogy mi lenne, ha én kezdeményeznék. Vajon visszautasítana és többet nem tudnánk egy társaságban lenni mint normális emberek? Vagy talán benne lenne? Igazából az érdekelne, hogy egy ennyi idős ember, ha nincs barátnője és bár nagy a korkülömbség, de látja a másik felen, hogy tényleg vonzódik hozzá és szereti, benne lenne? Mit csináljak, mondjam el neki, esetleg csókoljam meg? Ha úgy kettesben vagyunk, talán fogjam meg a kezét? Vagy mit tegyek?

Tudom, hogy abszolút nem helyes dolog ez, meg mindenki furán nézne ránk, de én úgy vagyok vele, hogy egyszer élünk, szeretném úgy alakítani az életem, ahogy nekem jó és nem úgy, ahogy mások elvárják. Ha esetleg úgy adódna, hogy összejönnék vele, biztos sok ideig titkolnám, de egy idő után felfedném. Végülis, nem muszáj mindennek úgy történnie, ahogy egy átlagos ember elképzeli, hisz így színes a világ, ha kicsit mások vagyunk, mint ahogy az elvárás van.

A fő kérdésem, így mindent összevetve az lenne, hogy szerintetek, megéri ezért a dologért harcolni, kezdeményezzek én? Mert ezek után nem hiszem, hogy túl nyugodt leszek, ha egy társaságban leszek vele.

Lányok, akik voltatok már ilyen helyzetben. Mit tanácsoltok? Idősebb 30+ pasik! Ti mit mondotok? Hogyan reagálnátok egy ilyen szitura?

Minden választ elfogadok, csak kérlek tanácsoljatok valamit, mert nem tudok mást kit kérdezni!

Köszönöm előre is!