Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak szórakozik vagy komolyabb szándékai is lehetnek?
Van egy srác, akivel lassan 1 éve beszélgetünk, kb 1 hónapja gyakrabban, minden nap ír valamelyikünk. Még nem találkoztunk személyesen, mert pesti, de oda megyek továbbtanulni, és akár lehetne is belőle valami, mert nagyon megkedveltem. Néha váltottunk egy-két “erotikusabb” üzenetet, de ezt inkább azért, mert ilyen a humorunk, illetve nem tudtam hova tenni, hogy egyszer (még hónapokkal ezelőtt) megkért, hogy küldjek magamról “ízelítőt”, de teljesen normálisan elfogadta, hogy nem szeretnék, azóta nem is hozta fel.
Én nagyon megkedveltem, nagyon intelligens és imádom a humorát, és úgy alakult, hogy felvettek Pestre (tehát nyár végén költözöm), de ez az “eset” elbizonytalanított, hogy vajon csak szórakozni akar velem, vagy komoly szándékai vannak.
Nem tudom, ez mennyit számít, de nem tűnik olyannak, aki kihasználná a lányokat, alapvetően tényleg rendes, inkább a humora ilyen, de az nekem is.
Ti mit gondoltok? Normális, hogy egy fiú szeretne képet egy idő után, vagy csak egy éjszakára kalkulál velem?
Nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon sok mindenen múlik és simán lehet, hogy élőben nem is leszünk szimpatikusak egymásnak és kár elsietni, de a kérdésem most feltételezi, hogy minden rendben megy)
Ő 20 éves, én 18
Az alapján, hogy azután is érdeklődött irántad, hogy nem küldtél neki képet, és ezt később sem hozta föl, az a sejtésem, hogy nem csak az ágyba viteled volt a célja.
Ez egy konteó részemről, de az is előfordulhat, hogy eredetileg egy éjszakát tervezett eltölteni veled, viszont a kép küldés visszautasítása után elkezdted őt jobban érdekelni.
Másik lehetséges eset, hogy letesztelte, hogy te "olyan" lány vagy e. Ezen teszt alapján kiderülhetett számára, hogy nem, amit nagy valószínűséggel pozitívan értékelt.
Ha találkoztok, nagy valószínűséggel minden kiderül.
2: Igazad lehet, köszönöm!
3: Ez a tesztelős dolog nekem eszembe se jutott, de akár lehet is benne valami... :)
Utolsó: Szeretném én is azt hinni, hogy nem “fűzne” ennyi ideig, ha nem akarna semmi komolyat. A képes témához annyit, hogy tudja, hogy nézek ki, vannak fent képek rólam, de ő nem ilyen képre célzott. Egyszerűen nem fogok meztelen képet küldeni magamról valakinek, akivel nem vagyok párkapcsolatban, ahogy ezt az első is írta. Nem a sima selfiekkel van bajom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!