Nem tudom feldolgozni hogy el kell engednem? Mentálisan zavart lennék?

16/f vagyok

mindig is önbizalomhiányos kívülálló voltam, de ezt remekül álcázom. mindenki úgy ismer mint a fiú aki leszar mindent és tök laza, de valójában nálam görcsösebb embert nem igazán ismerek.

eszméletlenül félek a szociális megszégyenüléstől, azaz mások véleményétől.

el akarok menekülni a régi gyenge önmagamtól, ezért játszom meg magam minden egyes nap

az önbizalomhiányból adódóan, nagyon ragaszkodó is vagyok. életem első házibulijában egyből elkezdett közeledni felém egy lány, ügyesen megtévesztettem a külsőmmel és a megjátszó belsőmmel

az elején nagyon jól ment minden, de ahogy elkezdtem beleszeretni, egyre jobban kezdett megmutatkozni a valódi önmagam

teljesen feldobta az életemet; szép lány, kedves, vicces, visszahúzódó ártatlan kinézet, teljesen az esetem

emlékszem, néha hajnalba nyúlóig beszélgettünk, pedig tudtuk hogy aludni kéne mert holnap dolgozat

a suliban eleinte félénkek voltunk, de ez szép lassan kezdett megtörni

aztán az első randin megtörtént az első csók, és még sokkal több aznap

az egész olyan volt mint valami romantikus filmben, olyan tökéletes volt minden. ez volt az első kapcsolatom, de akkor is éreztem hogy ez mégis más. ebben a lányban volt valami ami nekem nagyon tetszett. ő is kívülállóként tekintett önmagára, és noha én nem nyíltam meg ilyen téren, emiatt nagyon közel éreztem magam hozzá mindig

szívesen megnyíltam volna, de ezt az érzéseim nem engedik; soha nem akarok gyengének mutatkozni senki előtt, mert az felszakítaná a régi sebeket amik önbizalomhiányossá tettek eleve

pontosan tudom hogy hogyan kell a lányokkal beszélni hogy felkeltsem az érdeklődésüket, mégse nyomuljak annyira, és hogy többet akarjanak belőlem. de nála nem akartam ilyen cseleket alkalmazni, egyszerűen vele akartam lenni egész nap.

röviden, volt egy-két vitánk ebből adódóan, aztán néhány napra rá szakított velem, arra hivatkozva hogy túlságosan rámásztam

ez alatt nem a túl sok üzenetet értette (mert az nem volt, mindig sikerült visszafognom magam hogy ne írjak egész nap) hanem olyan kommenteimre ami arra utal hogy azt gondolom hogy nem foglalkozik velem eleget.

sajnos, mivel titokban egy megtört ember vagyok, hajlamos voltam azt érezni hogy nem foglalkozott velem, és hogy nem is akar engem. és azzal hogy ezeket szóvá tettem, csak ellöktem magamtól őt

még annyit kell rólam tudni, hogy ha megláttam hogy jól érzi magát egy másik fiúval, nevet vele meg ilyesmi, attól szinte gyomorgörcsöt kaptam olyan rosszul esett, habár ezt nem mutattam ki.

majdnem 3 hete volt a szakítás, de szinte úgy érzem hogy tegnap volt. nem tudom feldolgozni hogy neki ennyire nem ért semmit a velem eltöltött idő, hogy ilyen könnyen csak úgy eldobott

én sose éreztem ezt a fajta törődést, imádtam az érzést hogy van valakim, imádtam folyton ölelgetni meg fogni a kezét, és nem bírom ki hogy most nincs senki akihez oda tudnék menni

olyan nehéz elengednem, hogy az agyam önszántán kívül elhiteti magával, hogy még nincs vége és még kötődünk egymáshoz. sajnos ez az illúzió megtörik, mikor látom hogy egy fiúval beszélget, de hamar túlteszem magam rajta, hisz tudom hogy úgyis csak barátok

viszont tegnap a szemem sarkából láttam ahogy ott áll ő, és egy idősebb fiúval nagyon heves ölelkezésbe kezdtek bele. láttam az arcán hogy milyen boldog. szinte éreztem ahogy összetörök belül, elsápadtam, és befutottam a wc-be, nehogy előtörjenek a könnyek. ekkor ütött meg a realizáció, hogy neki tényleg nem is vagyok fontos, és ő már továbblépett rajtam, és már más át is vette a helyemet. szinte hányni tudnék, annyira rosszul esik.

mint kiderült, azt a fiút már régebb óta ismeri (előttem is ismerte, sőt egyszer már el is utasította) így most megint abban a fázisban vagyok hogy biztos csak barátok

de úgy érzem, hogyha megbizonyosodnék arról hogy tényleg van valakije, azt nem tudnám feldolgozni. látom magam előtt ahogy arra megyek be az iskolába ahogy ott áll a szekrényénél és smárol valami új fiúval. a sírás kerülget, csak a gondolattól is. nem tudnám lereagálni ha ez tényleg megtörténne. mit csináljak? beteg vagyok? amúgy nem beszélünk egyáltalán (úgy teszek mintha nem ütött volna meg a szakítás) viszont lesz egy buli 1 hónap múlva. megpróbáljam őt visszaszerezni?