Vajon igyekezzek a jövőben kialakítani vele egy komolyabb kapcsolatot, vagy adjam fel? Ötletek?

Az elmúlt hónapokban nem ismerek magamra, sokkal több stressz ért az elmúlt időben mint eddig bármikor, az eddigi életemben huzamosabb ideig ilyen mennyiségben még sose éreztem ennyi negatív érzelmet.

Az alap koncepció az lenne, hogy tavaly kilencedikes lettem, és egy osztályba kerültem egy számomra igencsak szimpatikus lánnyal. Abban az időben nem beszélgettünk, akkor még nem éreztem iránta semmit, igazából ha jól emlékszem, valamikor a második félévben kezdtünk el beszélgetni egymással. Telt-múlt az idő, és elkezdtünk egyre gyakrabban beszélgetni, általában Messengeren, de volt hogy személyesen is átbeszéltünk 1-2 dolgot. Szimplán barátok voltunk, akkor még semmi többről nem volt szó, gyakorlatilag a kilencedikes évnek, körülbelül a hetedik hónapjától számítva egészen a nyári szünet végéig, nem telt el nap, hogy ne beszélgettünk volna valahol, gondolok itt arra hogy személyesen az iskolában, vagy interneten keresztül.

Tudni kell a lányról, hogy igencsak érzelmes fajta, emellett nagyon nehezen tudja elengedni az embereket, viszont könnyen megkedveli őket. Néhányszor nyáron találkozgattunk, és tovább folytattuk a jó viszonyt. Abban az időben, volt egy barátja, akivel egy hónapot jártak, és szakítottak is, elég csúnyán végződött a dolog. A későbbiekben nyílván ki is fejtem. Olyan nyár vége fele szakítottak, és az alapjáraton érzelmes lány, igencsak magába zuhant. Tudni kell, hogy én az a fajta ember vagyok, aki ha észreveszi, hogy valaki maga alatt van, igyekszik segíteni. Gyakran öngyilkos gondolatok is keringtek a lány fejében, én pedig mindig igyekeztem őt össze szedni, és egyre mélyebb, bizalmasabb beszélgetéseink lettek, amik közelebb hoztak minket egymáshoz.

Ahogy haladunk előre a jelen felé, 2019 szeptemberében járunk, ahol kezdenek érdekessé válni a dolgok. Szépen lassan az ilyen "pitiáner"-nek mondható dolgok kezdtek kialakulni, például (elismerem, kissé nevetségesnek is hangzik), Messenger hangulatjel átváltása lila szívre,

külön becenév beállítása, chat szín megváltoztatás, bizalmasabb képek megosztása stb.) Majd pedig jöttek a komolyabb "fizikai" cselekmények is, minden reggel egy apró öleléssel köszönteni a másikat, majd ez később jó hosszú, napi többszöri alkalommá vált, egyes esetekben megfogni a másiknak a kezét, átkarolni, vagy aludni a másikon a buszon, stb. Ezeket szépen lassan, egytől egyig ő kezdeményezte, én pedig az időtájt kezdtem megszeretni, és engedtem is, hogy menjenek a dolgok. Egy idő után mindenből rendszer lett, szíves reggeli üzenetek, szíves esti üzenetek, öleléssel kezdünk a suliban, öleléssel távozunk a suliból, együtt ülünk a buszon, napi rendszeres beszélgetés, stb. Nyílván ezt a többi osztálytárs is mind észrevette.

Az elején még mindketten tagadtuk magunknak, de idővel belátta ő is meg én is, hogy felesleges leplezni az egymás iránt táplált érzelmeinket, viszont itt jön a bökkenő.

Röviden tömören azért nem tudja kibontakoztatni az érzelmeit, és ezzel együtt nem tudunk összejönni sem, mivel az előző kapcsolatán nem tette túl magát. Mint már a fentiekben is említettem, roppant érzékeny lányról van szó, és rengeteg múltbéli dolog okoz neki a mai napig fájdalmat, amin nehezen teszi túl magát, plusz az előző kapcsolatát se tudja lezárni magában fájdalom mentesen, most is azon igyekszik, de elég nehéz neki, meg is értem.

Igazából nekem nagyon stresszes a dolog, szeptember óta nincs 5 olyan perc az életemben, amikor ne gondolnék rá. Nincs olyan 5 perc, amikor ne stresszelnék az előző barátja miatt, vagy bármi vele kapcsolatos dolog miatt. Összetörtem lelkileg, nagyon fáradt vagyok már, mivel nagyon szeretnék lépni, de rengetegszer átbeszéltük már a lánnyal, hogy az nem lenne jó, ha úgy kezdenénk bele, hogy ő még nem zárta le azt, amit le kell.

Gyakorlatilag nem figyelek a rendes étkezésre, nem tartok rendet a szobámban, nem járok el rendesen edzőteremre, a stressz miatt rászoktam a cigarettára is, van hogy nevetek a barátaimmal, de ők sem tudnak felvidítani, aztán újra és újra rossz kedvel érek haza, az ő gondolatával kelek, fekszem, eszek, fürdök, tanulok, bármi.

A szüleimet nem avattam be, mert kínos nekem erről itthon beszélni, bár nyílván észrevették hogy baj van és próbálkoznak segíteni. Ugyebár tudjuk, aki nem akarja hogy segítsenek rajta, azon nem lehet segíteni. Ha elmondanám, és igyekeznének segíteni, de ennek ellenére nem emberelném meg magam, akkor teljesen felesleges lenne az egész. A barátaim azt mondják hogy ne stresszeljek, van ezer másik hal a tengerben, de egyszerűen beleszerettem, bármi stresszel is jár, nem tudom elfelejteni és mindig hiányzik.

Azt mondta hogy én vagyok számára a legfontosabb ember, akiért bárkit és bármit eldobna, utálja azt nézni minden nap hogy rossz kedvem van, mert ez neki is fáj. Akkor mégis miről beszélünk? Mostanában olyan rossz kedve van, hogy nem győzök neki segíteni, néha ír nekem reggelente, és odajön reggel egy ölelésre, de olykor át is tud nézni rajtam. Kavalkád az egész. Szembeállított azzal a ténnyel is, hogy mi van, ha nekem akár öt hónapot még kéne várnom arra, hogy ő le tudja ezeket zárni? Megbeszéltük, hogy ezek miatt ne romboljuk már le, amit felépítettünk. Csak nekem már elegem van ebből, mert egy olyan ember miatt okozok saját magamnak ilyen nagy stresszt, akivel még csak nem is találkoztam, és elegem van ebből a szituból, hogy romlanak a jegyeim, aztán össze szedem magam, aztán megint rosszak a jegyeim, elmegyek egy hétig terembe, a másik héten csak alszom stb. Nem akarom már ezt a sok stresszt, de megszűntetni ezt az egészet meg nagyon fájna, mert ő nekem különleges. Csak a rengeteg agyalás és szorongás nagyon lefárasztja az embert.

Tudom hogy nagyon egyoldalúnak tűnik az egész, és ha egy kívülálló végigolvassa ezt a szöveget, jogosan gondolhatja azt, hogy a lány játszadozik az érzelmeimmel, azonban ez sokkal komplikáltabb dolog, mint aminek látszik, csak sajna nehéz ehhez összeszednem a gondolataimat és már így is rengeteget írtam. Ez csak egy úgymond végső megoldás, nem szoktam ilyet csinálni, de hátha valaki tud akár valami lelkesítő, vagy építő jellegű kritikát írni nekem, mert nehéz össze szednem magam, tudom hogy össze fogom, csak attól tartok sokára.

Ha végig olvastad köszönöm szépen, ez nem egy unalomból megírt fantázialevél, a mindennapjaimat vázoltam fel, legyetek szívesen "értékelhető" válaszokat adni, nyílván ha kritikát kapok, az se baj, hiszen én magam írtam ezt ki. Ha nem akarnék kritikát, alapjáraton nem írnék ki semmit. Ha valamit kifelejtettem, hozzászólásban leírom.