Hogy élhetném túl ezt? Túl lehet ezt egyáltalán élni? (Viszonzatlan szerelem) Egyre depisebb vagyok, mindennap sírva jövök haza a suliból.

Lehet, hogy hosszú lesz, de lécci olvassátok el, szükségem van a segítségetekre!

Az Egyesült Királyságban élek, tehát nyelvi szempontból sem könnyű a helyzet. Majdem 1 éve beleszerettem egy fiúba, akkoriban nagyon jó volt ez az egész helyzet, azt hittem van nála esélyem. Állandóan nevettetett, sosem hagyta, hogy szomorú legyek. Az elejétől kezdve ahogy idekerültem, ő kedves volt velem, haverkodott velem, és ez nekem fura volt, mert itthon akkor még az én korosztályomban a fiúk nem barátkoztak a lányokkal annyira, legalábbis velem nem. És tetszett, hogy van egy fiú aki ennyire jófej velem és barátkozós. És az elején nagyon nehéz volt nekem, hogy itt kell lennem, angolul is alig tudtam, meg én alapból is csendes vagyok, szomorú voltam, de ő sosem hagyott szomorkodni. Le sem vette rólam a szemét, kb figyelte minden mozdulatomat. És ez így ment kb 1 évig, 1 évbe telt, hogy beleszeressek, mert teljesen elcsábított a kedvességeivel, meg a többi dologgal amit értem tett. Aztán amiután már tudtam, hogy szerelmes vagyok belé,de nem is akárhogy, akkor mégjobban örültem amikor közös élményeket éltünk át. Utána már szemeztünk is, meg képeket küldtünk egymásnak Snapchaten, mindig pacsiztunk, sokszor azon kaptam, hogy kedvesen néz engem. Meg a sulimban szokott lenni karácsonykor egy táncos buli, amire hetekkel előtte tesi órán próbálunk. A tesi órai táncpróbákon a lányok szoktak fiút felkérni párnak, hogy órán vele táncoljanak (az igazi táncon már nincs ez a fiú lány tánc, ott már egy lány a barátnőivel is táncolhat, ott csak azok szoktak fiú lány párt alkotni akik járnak, szóval fiú lány tánc csak a tesis táncon van amikor gyakorolunk.) És az egyik órán megadatott, hogy vele táncolhassak, persze csak pár perc volt, mert minden lány minden fiúval táncol, szóval hiába választasz magadnak fiút, pár perc múlva úgy se táncolsz már vele. És egyszer megadatott, hogy felkérjem. Annyira boldog voltam, és láthatóan ő is örült nekem. Olyan jó érzés volt amikor átkarolta a derekam, és közelebb húzott magához msolyogva. Aztán még tavasszal is sok közös élményben volt részünk. De amióta újra indult a suli (itt már 3 hete tart) még csak rám se néz. Állandóan más lányok vannak körülötte, pont azok akiket a legjobban utálok. Abba hagyta a Snapchat képes küldözgetést is, a pacsizást már rég abbahagyta, már kb. január óta nem viccelődik velem, de még beszélt hozzám ha muszáj volt, mióta újra indult a suli rám se néz. Levegőnek néz teljesen. Én meg kikészülök ettől, nem bírom. Bár mi egymásnak teljesen az ellentétjei vagyunk: én vagyok a csendes jókislány, ő meg a hangos rosszfiú. Amúgy tényleg nagyon csendes vagyok, pedig már jól beszélek angolul, de ilyen a természetem. Ő meg ahogy látom inkább a hangos k******t szereti, de én nem leszek olyan soha. De igazából ezt az egészet már feladtam, már kb február óta feladtam, hogy köztünk valaha is lesz bármi is, de én úgyis boldog voltam, hogy beszélt hozzám nagyon ritkán egy egy szót, vagy a nevemet ismételgette, vagy képeket küldött Snapchaten, Én ezzel is beértem, úgyis boldog voltam, mert több úgyse lehetne. De mostmár azok sincsenek amik eddig voltak. Nagyon szeretem őt, nagyon tényleg. Ez tényleg szerelem, higgyétek el tudom! Az első szerelem az életembe. Bármit megadnék érte, úgyérzem az életemet is odaadnám érte. Nincs rá szó mit érzek iránta. És annyira nehéz elviselnem, hogy rám se néz. Minden nap sírva jövök haza a suliból, néha úgyérzem nembírom ezt már ki. Ez az utolsó évem itt, nagyon hazaszeretnék menni. De, hogy fogom kibírni ezt az 1 évet így?? Már most alig van erőm. Kérlek segítsetek! Hogy tudjam elviselni, hogy ennyire nem érdeklem már?? Mit tegyek a szomorúság ellen?

Lécci ne írjatok semmi bántót, ti vagytok az egyetlen reményeim. Miért van az, hogy a fiúk csak a nagyszájúakat szeretik?