Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Randizás » A lány is hasonló képpen...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A lány is hasonló képpen érezhet irántam? És ha igen mit kéne tennem?

Figyelt kérdés

Sziasztok, 16/f vagyok, a lány akiről szó lenne, 14 éves.

Most nyáron voltam fesztiválozni egy bandával, ahonnét eleinte egy embert ismertem, és ebben a társaságban volt benne ez a lány is. Ott volt neki még a nővére, aki már ott megkérdezte hogy tetszik-e nekem, én meg így hírtelen nemet mondtam, de tudta hogy értettem..

Eltelt azóta majdnem két hónap, ez idő alatt egyszer nem láttam abból a társaságból jóformán senkit, és el szerettem volna hívni a lányt valahova. A probléma az volt, hogy a nővére is jött volna, így nem lett belőle semmi. Most viszont pár napja felvetettem a mozit, voltunk is ott ezzel a társasággal, majd mikor mentek haza, az anyukájuk látott engem.

Mostanra is tervezünk majd egy mozit, és rámírt a nővére hogy az anyukája szerint illenék a húgához, és hogy szerinte is. Eztuán azt mondta, ha legközelebb megyünk moziba, mindenképp üljek mellé (a nővér mondta a tesójáról).


Annyi mindent mondott, és most nem tudom hogy ezt a lány mondta nekik, aki nekem tetszik, vagy a család többi tagja gondolja így, és az nem, akinek kéne..


Elnézést ha nem volt érthető, próbáltam a lehető legtisztábban leírni, szóval a lényeg hogy vajon a lánynak tetszehetek-e, vagy sem?

És a másik fő kérdésem pedig az lenne, ha bejövök neki, hogyan tudnám "megszerezni"? És hasonló dolgok..


(A probléma még az lehet, hogy a nővérével sok helyre együtt mennek)


Köszönöm előre a válaszokat! :)



2018. aug. 29. 01:24
 1/10 anonim válasza:
100%

Az hogy a nővérével sok helyre együtt mennek lehet annyira nem is rossz dolog. Mert lehet az is hogy pont beszéltek rólad, és nem véletlen erősködik a lány nővére, hanem mert szeretné boldognak látni a hugát. Esetleg kezdj el vele beszélni neten, és ha el tudtok beszélgetni akkor próbáld meg elhívni fagyizni vagy pizzázni. És ha ő is érez valamit akkor fogod látni a szemében. Meg sok mindent ki tudsz következtetni abból is hogyan viszonyul hozzád már csak az internetes beszélgetésből.


Az hogy hogyan tudod megszerezni. Hááát... nincs rá varázs recept amivel 100% a dolog. De szerintem az ha kedves vagy vele, és foglalkozol vele, akkor nagyban növeled az esélyeid nála. Esetleg próbáld megfogni a humoroddal.


Sok sikert fiatal pádáwán! :)

2018. aug. 29. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

A humorommal nincs gond, és vevő rá, nevet a hülyeségeimen.. :D

Az internetes beszélgetés meg már megvolt. Beszélgettük egy bő két hétig folyamatosan, majd elhivtam volna egyet sétálni a városba, és akkor hívta magával a nővérét. Mondtam neki, hogy kettesben szeretnék, de ő mondta hogy nem hagyja otthon. (Ezért hittem mindeddig azt, hogy nincs is nála esélyem, ha minden áron hozni szerette volna őt)

2018. aug. 29. 02:03
 3/10 anonim válasza:
100%
Nem lehet benne az véletlen hogy esetleg félénk a lányka? Mert akkor menjen egy találkozás hármasban. Egy próbát megér, nem? Hátha utána mind a kettejükben realizálódik hogy nem vagy rossz ember és nem szeretnéd elrabolni a lánykát. Aztán ha úgy alakul lehet mer majd egyedül is találkozni veled :)
2018. aug. 29. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
23%
Szerintem vedd elő neki a p.csödet. Azt szeretik a lányok. Mondj ennyit: mi van kisanyám nem szereted a túrót?
2018. aug. 29. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
10%
#4 Lőrinc, te vagy az?
2018. aug. 29. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
10%
Én hát
2018. aug. 29. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%
#6 Mikor lesz új rész a Lőrinc sztorijában?
2018. aug. 29. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
2 hét múva
2018. aug. 29. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Az a legnagyobb probléma, hogy a lány csak 14 éves. Miféle anyja lehet ennek a lánynak, és miféle nővére, hogy nem gondolnak a gyerek korára. Majd ha legalább 17-18 éves lesz, akkor akard majd "megszerezni". Nem is értem, egy ilyen gyereklánynak hogyan gondolod az udvarlást, a lefekvést stb. 16 évesen majd szül neked egy gyereket, vagy mit gondolsz a jövőről?
2018. aug. 30. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Azért én sem vagyok hülye.

Nem véletnen tettem a megszerzést macskakörömbe, még idősebb korban is.. alpárinak találnám ezt a szót. Lefektetésről szó sincs, csupán annyi hogy tetszik nekem, és valszeg ő neki is én.

14 évesen egy egyszerű kapcsolathoz meg már nem feltétlen kicsi az én meglátásom szerint..

2018. aug. 30. 21:11

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!