Mégis miért van ez?

Ugyanígy festettem 17 évesen, tan csak néhány apróságot leszámítva.

Sohasem tudtam nemet mondani, mert az emberek csak akkor foglalkoztak velem, ha hasznukra váltam, egyébként nem hiányoztam a legtöbb társaságból. Hamar rájöttem hogy csak kihasználnak, mégsem tudtam tenni ellene.

Aztán egyszer végképp elegem lett és mikor kaptam egyik megértőbb osztálytársamtól egy felajánlást, miszerint elvisz bulizni és kicsit beemel a társaságba, feladtam a rendes elveim (mindig jó tanuló voltam, sohasem ittam, nem buliztam, s ha elhagytam a lakást, akkor is csak boltba mentem - addig). Olyannyira nem züllöttem el, de mondhatom hogy ebben a tekintetben utána alig volt mérték. Az első barátom után rögtön jött a második, akivel minden hétvégén kocsmába jártunk.

És bár az emberek ekkor már csak félig tartottak “szánalmasnak”, osztályszinten máris népszerűbb lettem, erre visszagondolni pedig undorító. :D

Nem bánom hogy szereztem tapasztalatokat, de sok mindent elrontottam. Normális, ritka lány vagy, maradj is az! Nem azt mondom, hogy élj apáca életet, de nem baj ha kicsit fárasztod a srácot akivel elsőnek össze jössz és az sem, ha nem egy diszkóban ismered meg ;)

Mert eddig 3 év alatt 5 sráccal próbálkoztam akik közül egyre lehet azt mondani, hogy ferfi, és mellette lehet csak szeretve lenni.