Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van lelki társam, vagy olyan, aki tud velem azonosulni?
19 éves srác vagyok. Eddig nem sikerült olyan lányt találnom, akivel úgy igazán egy húron pendülnénk.
Elég összetett személyiségem van, csak pár dolgot említenék.:)
Szeretek kimozdulni, de csak olyan emberekkel, akik tényleg a barátaim. Ismeretlenekkel tűzdelt társaságban nehezen oldódom, de ugyanakkor ha megtaláljuk a közös hangot, általában hamar középpontba kerülök, pedig ez nem célom.
Imádom a teraszon italozós vagy kertben grillezős estéket, de utálom a discokat. Szenvedélyes vagyok, ami megmutatkozik kondizásban és meccseken történő szurkolásban, legfőképp ha kosárlabdáról van szó. Szorult belém egy kis olaszos temperamentum, tapasztalataim szerint ezt csak a kicsit nyugodtabb, de ugyanakkor laza, talpraesett lányok tudják igazán kezelni. Ambiciózus vagyok és nagyon motivált. Tudom, hogy mit szeretnék az életben, de eddig senki nem hitt benne, hogy véghez tudom vinni, pedig nem lehetetlen dolgok.
Nem társkeresés céljából írom ezt ki. Azonban kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan hölgy, akikből esetleg az ilyen karakterű fiúk pozitív érzéseket váltanak ki.
Valamint kérdezném férfitársaimat, hogy amennyiben valamilyen hasonlóságot fedeztek fel a helyzetemben, nektek vannak jó tapasztalataitok párválasztás kapcsán?
22 éves vagyok, férfi,
Nézd nekem olyan lehetetlen személyiségem van, hogy aki kibírja az hazudik xd
És ez nem önbizalom hiánya xd valahol biztos elcsesztek engem legbelül....
Nemtudom láttad e , a Family Guy, reszèt , amikor Péter, egy szenvedélyes Olasz férj ? Xd mindjárt belinkelem xd ez jutott eszembe , figyeld xd .
Van köztünk hasonlóság, személyiség alapján bejönnél.
17/L
Nekem is társaság függő, hogy szeretek e kimozdulni vagy sem.
Itthon, és a legjobb barátaim között gyaran középpontban vagyok, másokkal szemben kimondottan visszahúzódó, sokszor mondják hogy csendes vagyok, itthon meg a barátaim pedig azt hogy kussoljak már, annyit beszélek :D
Ambiciózus vagyok, de nem mindig elég motivált. Gyakran nem hiszem el hogy valami sikerülni fog, pedig nagyon szeretném, ilyenkor mindenkinek panaszkodok, és a többiek támogatásából szerűen a motivációt. Ez lehet néha idegesítő :D bár legtöbben még nem panaszkodtak rá :D
Kosárlabdát bénán játszom, de attól független szeretem :De tévében nem szoktam nézni.
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!