Az exem végig csak játszott velem vagy szeretett, esetleg szeret? Van még értelme reménykednem, hogy visszajön? Miért nem tudom elfelejteni és miért szeretem őt annyira? 21/F

Sziasztok! El sem hiszem,hogy a világhálón osztom meg a fájdalmam,de talán lesz aki megért és tudna nekem tanácsokat adni:( szóval negatív,flegma, esetleg lealázó válaszokat IS szívesen fogadok,ha az illető úgy látja,hogy ezzel segíthet nekem.

Majdnem 2 év ismeretség és több mint egy év szerelem után nemrég kidobott ki a lány akit még mindig reménytelenül szeretek. A kapcsolatunk igazán viharos volt az elején,de küzdöttünk egymásért,így mindig boldogság volt,rengetegszer bizonyítottuk,hogy szeretjük egymást. Semmi nem érdekelt minket,csak a másik:( Mint a filmekben. A "viharok" után mindig szerelmeskedés volt és nagyon mély érzelmek:) Aztán idővel egyre kevesebbet tett értem. Tudni kell azt is,hogy van egy osztálytársa,aki elvileg csak nagyon jó "fiúbarátja". Végül kiderült,hogy mennyire nagyon jóban is van a sráccal. Ezt úgy kell elképzelni,hogy neki megnyílt, szó szerint küzdött a srácért,hogy visszakapja,mert kicsit összekaptak,engem pedig elhanyagolt és rossz kimondani,de majdhogynem leszart a kapcsolatunk utolsó 2-3 hónapjában. Amikor elolvastam azt,hogy hogyan és mit írt a srácnak (elég furcsa,hogy hogyan is jutottak el az üzenetek hozzám,de ez most nem lényeg), összetört bennem valami és féltem,hogy elveszítem,főleg mivel nekem a kapcsolatunk elején írt úgy,mint annak a "barátnak". Szóval... sírt a telefonban,hogy nem akar elveszíteni. Nem akartam sosem elengedni,nem is gondoltam rá soha,még ezek után sem,de kicsit egyedül akartam lenni, ( egy év után először kértem tőle kis egyedüllétet... 5percet.. ) de ő küldte az üzenetet,hogy örökre szeretni fog és csak rám van szüksége. Naiv létemre nem tudtam haragudni rá SOHA és amikor fájdalmat okozott, én akkor is örültem neki,hogy van nekem és hogy szerethetem,nem törődtem semmi mással. Tényleg vicc,hogy amikor megbántott,én csak jobban kezdtem hozzá ragaszkodni.. Szerintem ez már beteg a részemről.. Sokszor mondta,hogy rosszul érzi magát,hogy alig foglalkozik velem,de nagyon szeret. Nem értettem,hogy akkor miért nem tesz semmit? Az oké,hogy mindig elhatározta,hogy igenis megváltozik és tenni, valamint küzdeni fog értem, ahogyan régen ez tette. De sokszor csak üres ígéretek voltak. Aztán jött 2 hónap,amikor hihetetlen boldogság volt,mert tényleg mindent megtett értem úgy,ahogyan én mindig is küzdöttem érte a kapcsolatunk eleje óta. De megváltozott újra és újra és újra.... Amikor volt ez az incidens a nagyon jó barátjával.. Elmondtam neki,hogy nem fogom letolni semmiért és hogy ne változzon meg miattam,hiszen szeretem nagyon és ő mindenem,nem akarok nélküle élni. Annyit fűztem még hozzá,hogy nekem már régóta nem nyílt meg és nem küzdött értem úgy,mint a nagyon jó barátjáért... és hogy néha nekem is jól esne,ha küzdene értem... sosem vágtam a fejéhez semmit! (talán egyszer, és az is semmiség volt!) inkább magamra vállaltam mindent, mindenféle kamu indokkal,hogy én vagyok a hibás bármi is történt,ami miatt kicsit összekaptunk, (magyarul csak neki volt szarkedve és olyankor mindenre szart szó szerint) holott csak őt védtem,hogy ne magát ócsárolja,mert annyira szeretem. mielőtt kidobott volna az utolsó 4 napból kerek 2 napig tett is azért,hogy minden rendben legyen. Megbeszéltük,hogy feldobjuk a kapcsolatunkat,azt hittem végre észhez kap. Majd ezután a két nap elteltével megint nagyon sokat volt elérhető,de nem írt, csak oda oda lesett,hogy én mit írok neki és ő tő válaszokban gyorsba válaszolt mindig. Tanulásra hivatkozva nem írt,de a végén mikor telefonáltunk este (minden este telefonáltunk) mondta,hogy nem tanult. Legbelül mindig hittem benne,ahogyan most is hiszek benne,hogy visszakapom:(.. És reméltem, hogy segít nekem,mert egy ember nem tud összetartani egy kapcsolatot.. vágytam rá,hogy tényleg tenni fog értem és egyre boldogabbá tehetem az életét. Tényleg semmi mást nem akartam,nem volt semmi nagy tervem az életre nézve csak annyi,hogy boldoggá tehessem és hogy szerethessem.. Imádtam a mosolyát a hangját a nevetését,az illatát, nem tudtam volna hibát sem keresni, sem pedig találni rajta, számomra tényleg ő az igazi:( Ami engem boldoggá tett az ő és hogy amikor mellettem volt,akkor tényleg boldoggá tudtam tenni:'(... Nyolc napja viszont egyik pillanatról a másikra kidobott. Az egészben az a legrosszabb,hogy mielőtt kidobott volna, előtte alig 20-30 percre írta,hogy nem fog elengedni és elhatározta ismét,hogy tenni fog a kapcsolatunkért:(.... Erre

magát megcáfolva, kidobott de annyit még megengedett,hogy felhívjam 3 percre. Jó érezni,hogy ezt a 3 percet kiharcolhattam magamnak azok után,hogy én mindig mellette voltam, szerettem, bármi kellett én ott voltam neki és megtettem érte, sosem hagytam egyedül és nem hiszem,hogy olyan rossz dolga volt mellettem,hiszen mindig a kedvében igyekeztem járni és nagyon sok áldozatot hoztam miatta. A legrosszabb napjain is kihúztam a "szarból". Mégis ott tartunk,hogy sehogy nem tudom elérni,gondoskodott róla,hogy az egyetlen módja annak,hogy beszélhessek vele, az a személyes találkozás. De nem mehetek és nem is megyek le hozzájuk,mert tudom,hogy félne,mit mondana neki az anyja,hogy mit keresek ott,ha már kidobott:(

Szerintetek a másik srác miatt van ez az egész? Esetleg rájött,hogy az ígéretek tettek nélkül csak üres szavak?

Vagy megunt? De akkor miért szédített? És mi a francért reménykedek abban,hogy visszakapom:(?

Elég hosszas lett,de remélem lesz aki elolvassa és válaszol.