Szakítottam vele, mégis nagyon de nagyon fáj. Mit tegyek?

17 éves vagyok, lány és a (volt)barátommal négy és fél évig voltunk együtt. Az elején még kicsik voltunk, jártunk, mert az milyen menő. De idővel, hogy nőttünk, tényleg egymásba szerettünk, és csodálatos volt vele. Nagyon de nagyon szerettük egymást, mindenben elsők voltunk egymásnak és egymás legjobb barátja voltunk. Két évvel ezelőtt a családjával együtt kiköltöztek Londonba és azóta távkapcsolatban éltünk. Nyaranta találkoztunk csak kb egy-másfél hónapra. Minden nap beszéltünk, alig vártuk, hogy találkozzunk, és amikor végre együtt lehettünk, akkor minden egyes percet együtt töltöttünk. Igaz, elég sokat vitánk is volt legfőképp azért, mert nekem a programom itthon sokkal sűrűbb volt mint az övé és ha egy nap nem beszéltünk, az általában miattam volt. Meg azért is mert ő kicsit féltékeny volt rám. Neki Londonban nem nagyon sikerült beilleszkedni, barátai voltak, de közel se olyanok mint itthon, csak suliban beszéltek, és soha nem mentek sehova együtt. Én meg ide mentem oda mentem, és neki nem lehetett.

Az idei nyár nagyon jól telt, mikor visszament azt tervezgettük, hogy jövőtől, hogy betöltjük a 18-at akkor megyünk már egymáshoz amikor akarunk, és milyen jó lesz. Aztán valami megváltozott. Egy hónappal ez előtt elmentem egy hétre egy versenyre, ahova a suliból mentünk sportolók. Ott nekem nagyon jól telt de nem volt lehetőségem vele beszélni túl sokat. Aztán mikor hazajöttem, azt éreztem, hogy akármennyire is szeretem őt, már nem vagyok szerelmes. Nagyon bántott a dolog és neki is elmondtam. Időközben arra is rájöttem, hogy két évet kínlódtunk, tulajdonképpen a semmiért, mert az érettségi után ő ott szeretne egyetemre járni, én viszont nem szeretnék odamenni. Nem nagyon láttam értelmét a folytatásnak, de úgy egyeztünk, hogy várunk februárig, mert ő akkor jön haza és akkor eldöntjük, hogy mi legyen (márcsak azért is, hogy ne telefonon szakítsunk 4 év után) De végül ő is belátta, hogy annak semmi értelme, mert csak magához láncolna. És úgy alakult, hogy kedden szakítottunk. Most ott tartunk, hogy ő nagyon de nagyon maga alatt van, még mindig nagyon szeret engem, én is őt de nem úgy. És nem működött. Úgy egyeztünk, hogy továbbra is beszélgetünk, míg haza nem jön és nem találkozunk, mert neki nincs egy olyan barátja se akivel bármit is megbeszélhet, csak én. És addig ugyse tudnánk egymást elengedni, és se őt. Utána meg meglássuk.

Nekem pedig nagyon de nagyon hiányzik, és olyan rossz belegondolni, hogy minden jó ami eddig volt többé nem lesz, de ha folytatnánk, akkor meg megint semmi értelme nem lenne. És nagyon de nagyon fáj, hogy többé nem leszek vele. Jól döntüttünk?