Mit tehetek a "kedves mama" esetében?

Sziasztok!

A helyzet az, hogy lassan 2 éve vagyunk együtt a párommal, most érettségiztünk, és elég sok vitánk volt már az anyja miatt. Szerintem rátelepszik, amit megértek valamilyen szinten (lelépett a férje, ráadásul egy másik anyukához), viszont kezdem úgy érezni, hogy már kicsit túlzás, amit művel.

Amikor összejöttünk, gyanakodnom kellett volna az "anya kicsi fia"-dologra, ugyanis mindig a mama hozta-vitte kocsival, biciklivel max. tavasszal és nyáron járt a barátom. És persze, mivel így szokta meg, neki így volt kényelmes, nem hiszem, hogy annyira változtatni akart volna rajta (végül szerencsére megtörtént - valamilyen szinten). Az anyja megszabta, mikor és hányszor találkozhatunk egy héten (kétszer, max. háromszor, mert a fia keveset van otthon -.-"), és alig engedte el velem a barátomat. Ottalvásról szó sem lehetett (de ezzel az én anyukám is így volt, elég konzervatív), több, mint egy év telt el, mire megengedték. Persze, náluk nincs szex, mert a barátom anyja nem alszik éjszaka (stressz, stb.), és meghallja, mit csinálunk... Első éjszaka elfogadtam, azóta viszont zavaró. Márciusban sokáig elhanyagolt, mert több időt akart tölteni az anyjával, de addig se volt igazán "mintapasi", ha lehet így fogalmazni. Ő nagyon jól kibékült az anyja által felállított szabályokkal, és sosem szólt vissza, ha mondjuk, nem jöhetett hozzánk, mert (itt egy ürügy).

Mostanában az érettségi miatt sokat veszekedtünk, ugyanúgy alig találkozunk, és márciusban majdnem ráment a kapcsolatunk is, hogy már lassan 18, és még mindig semmi önállósodási készség nincs benne, mert a mami hurcolta, stb. Közben edzeni is elkezdtünk együtt, de érdekes módon mindig külön érkeztünk az edzésekre, mert őt az anyja hozta... Emellett elég jól is élnek. Épp ezért olyan indokokkal, hogy drága tankolni a kocsit (szép nagy autó, mindenhova azzal megy), vagy hogy sok a telefonszámla (kemény heti egyszeri beszélgetés mellett, nem értek egyet. Lehet drága a telefonszámla, de ez ne egy olyan nő mondja már, aki 45 éves korára életében nem dolgozott napi 4 óránál többet, és azt is a szülei mellett (a gyógyszertárukban). A legszebb, hogy volt képe az arcomba mondani, hogy az ő fia oda mehet, ahová csak szeretne, csak szóljon, mikor jön. Mindezt azok után, hogy Pestre nem engedte, hogy elkísérjen egy vizsgára, amitől be voltam tojva. Helyette pár nappal később felmentek 3 napra ^^ Na meg annyi mindent kell fizetni (köztük a válás után a volt férjet)... De azért a többezres kondibérlet és személyi edző mindkét gyereknek ki van fizetve, fullos edzőcuccban, pulzusmérővel meg minden egyébbel, a párom nővére a drágább edzőterembe jár... És most egyhetes horvátországi út, hogy kipihenjék a nagy pénzhiányt. :) Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok valami kedves, de egyszerűen hidegrázást kapok, hogy olyan rinyál a pénz miatt, akinek mindig mindene megvolt, még dolgoznia se kellett érte. Én nem ezt a felfogást vettem át, engem úgy neveltek, hogy ha valami komolyra kell a pénz, nem dobunk ki feleslegesen pl. édességre (amivel a párom anyja napestig tömi magát), igaz, mi gyakorlatilag másfél fizetésből élünk.

Annak, aki végigolvasta, köszi a türelmet! ^^ Mindenesetre tudnátok valami tanácsot adni, hogy elviseljem? Mert ez így annyira nem jó helyzet...