Szerintetek mit csináljak? Hogyan mondjam el neki és mihez kezdjünk?

Hát hol is kezdjem..

19 éves fiatal srác vagyok és lassan itt az egyetem, gondolkodnom kell a további életemről és hogy mit is szeretnék.

A probléma amit a későbbiekben kifejtek,azzal kezdődik hogy az egyik szülőm (Apám) már lassan 9-10 éve kint dolgozik külföldön.Ezzel biztosítja a család jövedelmét, és az elkövetkező egyetemi tanulmányaimat.Ez mind szép és becsületes dolog ezért tisztelem is és nagyra tartom.

Viszont ennek van egy hátulütője,mégpedig az, hogy már lassan egy évtizede külön van a család és ez nagyon érződik is rajtunk.Egyre több a vita és az idegeskedés, holott minden rendben van.

Ezért úgy döntöttünk, hogy a magyarországi orvosi egyetemek mellett megjelölünk Külföldi egyetemeket is,és ha oda felvesznek(ami valószinübb)mert a magyarra nagyon nagy a ponthatár, hogy a család ujra együtt legyen én és anyukám is kimegyünk hozzá.

Itt jön a kérdés lényege ami miatt kikérem a véleményeteket, bár nem nagyon lehet erre mit mondani ugyanis szerintem a válasz egyértelmü csak mégis jó leirni és valakinek a véleményét meghalgatni.

Van egy barátnőm akivel már több mint 2 éve együtt vagyunk, ugymond az egész még egész "fiatalabb" korunkban kezdődött mindketten 17 évesek voltunk.Azóta is együtt vagyunk és nagyon jól megértjük egymást.Teljesen jó kapcsolat jobbat nem is kivánhatnék.Most ő is és én is 19 évesek vagyunk.Gondolom innen már tudjátok mire akarok kilyukadni.Ez a kérdés már 1,5 éve nyomaszt engem, ugyanis ez már akkor szóba került a családba, mégis akkor még úgy éreztem ezt nem hozom fel neki mondván:"ki tudja lehet akkor már nem leszünk együtt".Persze ez a gondolat már akkor is nagyon fájt.Viszont együtt maradtunk és csak még erősebb kötelék alakult ki köztünk.Sok közös élmény,kaland,nevetés,bánat,stb...Lehet páran azt mondjátok hogy 2,5 év az még semmi de nekem sokat jelent.

Nem tudok mihez kezdeni ezzel ugyanis nem szivesen akarom neki mondani, hogy szerintem itt vége van,mert ez egy teljesen jó müködő dolog köztünk, talán nem is értené meg hirtelen.Azt is megkockáztatom, hogy ő az igazi, nem lehet tudni

De mégis mit csináljak?

Először ez merült fel bennem első érvként amit azóta is fájdalmasan helyesnek tartok:

1.Nem kérhetek meg egy fiatal 19 éves,gyönyőrü lányt, aki az élete legszebb korszakának küszöbén áll, akinek az elkövetkezendő években az lenne a dolga, hogy egy megfelelő párt találjon aki biztosítja neki a stabil családot.NEM kérhetem meg hogy várjon rám 6 évet amíg el nem végzem az egyetemet.

2.Ez lelkileg és biológiailag is lehetetlen ilyen korban amiben mi vagyunk.(Tisztában vagyok vele, hogy ha még bele is egyezne ilyen korban még főleg nem lehetne megakadályozni, hogy ne legyen szerelmes az ember más valakibe,főleg ha a párját már nem érintette meg pár éve.Ez szerintem igy van rendjén.Csak akkor tudnék tenni ellene ha vele lennék.

3.Nem tehetem meg a szüleimmel, hogy továbbra is azt kérem tőllük ne legyenek együtt.Mert mégis az ő kapcsolatunk már 10x annyi ideje tart amiről mi csak álmodni tudunk.

Egyszerüen nincs erőm elmondani, neki és még most is csak a lehetőségeket keresem egy másik megoldásra,de nem találok.Szerintem ez ennyi volt.Csak nagyon rossz...