Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
SEGÍTSETEK! Szerintetek most mi lesz?
No, #2 válasza után én is kicsit revideálnám az álláspontomat. Kicsit erősen fogalmaztam, tényleg nem ez lesz egy 3 éves kapcsolatban a vízválasztó, inkább intő jelnek mondanám. Függetlenül attól, amit #2 mondott (és nagy vonalakban vele is egyetértek), normális emberek között továbbra sem az egy konfliktus megoldása, hogy az egyik fél "bünteti" a másikat, mert "balhézott". Ez egyszerűen szerintem nem így működik, lehet, hogy engem is fel tud annyira bosszantani a barátnőm, hogy mosolyszünet/nem állok vele szóba, de annak a lehetőségét is(!) megvonni, hogy meg tudjon keresni, túlzásnak érzem.
Más: Úgy fest, itt most én leszek a gonosz, realista válaszoló, de sajnos az is elképzelhető, hogy a barátai falaznak neki. Nem állítom, hogy így van, sőt, de az általad leírtakra az is teljesen passzol, hogy
a.) nagyon szeret, és csak téged, nincs más, csak ilyen, és kissé kiakadt amiért gyanúsítgatod (nem tudom milyen formában tetted - lehet neki ez mér sok volt), és a barátai tényleg csak neked akarnak jót
b.) szeret ugyan, de nem (csak) téged - és mivel tudja, hogy te viszont nagyon szereted, ezért ezzel visszaélve eljátssza a mártírt, ami után te epekedve fogsz visszajönni hozzá (és a b terv is megmarad), a barátai pedig simán falaznak
Nem tudom megmondani melyik az igaz, csak leírtam őket, bármelyik lehet a 2 közül, innen ezt nem lehet megmondani.
Summa summarum, bármelyik verzió is legyen helyes, szerintem nem jó, ahogy kezelitek a helyzetet, és ha ez nem egyedi eset, akkor lehet, hogy komolyabb problémák vannak. Ugyanakkor 3 év hosszú idő, nagyon sok a közös élmény, emlék, úgyhogy a végső döntés mindig a te kezedben van, csak képes legyél meghozni. Minden másra pedig itt a gyik.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!