Elmúltak az érzéseim? Meglehet menteni?

Sziasztok! Segítségre lenne szükségem, mivel nekem elég idegen a helyzet és nem igazán tudom mitévő legyek.

Az alapoktól elmesélem, így talán érthetőbb lesz a helyzet. 16 éves vagyok, emiatt elég sokszor nehezen/egyáltalán nem veszik annyira komolyan. Kb másfél éve, hogy elkezdtem szorongani ami hányással, hasfájással járt. Elég sokat idegeskedtem a sulin, illetve akkoriban sokkal rosszabbul érintettek az otthoni problémák. Egész nyaramat a depresszióval töltöttem, nem is nagyon emlékszem arra az időszakra igazán. Én akkor kezdtem a 8.at a suliban.

Viszont elkezdtem beszélgetni a barátommal, aki akkor 16 éves volt (2 év van közöttünk). Elég hamar összeismerkedtünk, és annyira tetszett hogy tudtunk normális témákról beszélni, ami számomra nagyon fontos volt. Ahogy telt az idő, elkezdtem gyógyulni, a pszichológusom is alátámasztotta hogy rengeteget javultam. Szerelmesek lettünk. Mindkettőnk számára ez az első ilyen. Újra színesnek láttam a világot, inspirált, motivált lettem. Hatalmas mérföldkőnek számított ez nekem. Annyira jó volt minden ha vele voltam, és nem csak azért mert úgymond felkarolt, mindene tetszett, nagyon szerettem vele lenni, a társasága, a szerelme. Mindig írtunk egymásnak szerelmes levelet, kisebb gesztusokat csináltunk, ezzel is tudattuk hogy szeretjük egymást. A szüleink nagyon szeretik egymást, és egyébként fél órára lakik tőlem! Fontosnak tartottuk, hogy a kapcsolatunkban tudjuk egymásra barátként is tekinteni, így egyben ő volt a szerelmem és a legjobb barátom is. Érettségünknek hála nem volt sok veszekedés, természetesen voltak összetűzések és heves viták viszont mindig normálisan kommunikáltunk egymással, átbeszéltük és rendbe tettük a dolgokat. A barátnőim sosem értették a kapcsolatunkat, és bevallom én se az övéjüket. Picit úgy éreztem mi már egy érettebb kapcsolatban vagyunk. Rengeteget nevettünk, tapasztaltunk, rendeztünk különböző programokat, haragudtunk egymásra, olyan sok minden történt és sosem untuk meg.

Látott elballagni, voltunk együtt esküvőn, strandoltunk, támogatott felvételinél, együtt tanultunk, szalagavató stb. Olyan sokszor volt mellettem, és én is mellette, minden teljesen rendben ment.

Majd kezdődött a baj. Az éven lettem 9.es, mindig is küzdöttem a korosztályommal, pedig teljesen társaság kedvelő vagyok, szeretek barátkozni, de itt nem sikerült túl jól. Bár már olyan szinten felhigultak a diákok, teljesen elüt az én világomtól, sőt ezzel a mentalitással nem is tudtam mit kezdeni. Őszi szünetet együtt töltöttük (bár fontos leszögezni, hogy nem sokat tudtunk találkozni néhány időszakban), de akkor volt anyukámmal egy elég csúnya veszekedés, ahol csak annyit kommunikált felém hogy ez egyáltalán nem komoly, ne éljem bele magam. Kb 1-2 hétre rá mikor sikerült 1-2 barátot szereznem, valami történt amit nem tudok megválaszolni. Mintha elmúlt volna a szerelmem, annyira pánikolni kezdtem, rögtön szóltam neki még az nap, hogy mégis mi történik, de ő azt mondta, hogy segít és együtt megoldjuk, várunk vele. Vártunk, de annyira megviselt, hogy újra indokalatlanúl hányni kezdtem, és szorongani, 3 napon keresztül csak sírtam, mert nem akartam elveszteni. Borzasztó állapotban voltam. Majd az egyik szombaton találkoztunk, utána egy hétig minden rendben volt. Aztán folyton arra emlékeztem, hogy hogyan éreztem és kiábrándulást éreztem. Ez pont a héten volt. Annyira de annyira rosszul vagyok, teljesen elakarom magamtól tolni, olyan fura hogy nem vágyok rá. Tegnap találkoztunk, és ott próbáltam meg szakítani mert nem bírtam hogy bántom őt. Zokogni kezdett, megölelt és csak sírt. Sosem láttam még senkit sem így, őt meg még sírni se láttam. Teljesen összetört a szívem. Végig azt érzem vele akarok lenni felnőtt koromban, vele szeretnék családot, szeretném újra azt érezni, szeretek a ruháiban lenni, de mégis ezt érzem.

A tegnapról annyi, hogy nyiltnapon voltam a sulijába (már szeptember óta gondolkodok azon a sulin, már tavaly is beírtam de az első helyre felvettek) ott kolis lennék. Szerintetek mi történik? Mivel tudnám ezt jóvá tenni? Nem szakítottunk csak lazábbra vettük, egyikünk sem képes a másik nélkül lenni. Tudom hogy sokan azt írják majd, hogy fiatalok vagyunk és ennyi volt az egész, de azért remélem kapok jó tanácsokat! Írhattok saját tapasztalatot, illetve kérdezhettek bármiről, minden kérdésre nyitott vagyok!