Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? (Többi lent)
Nemrég összejöttem egy filippino lánnyal. Viszont azt érzem, hogy általában én a sor végén állok nála.
Múlt héten megbeszéltük egyik nap, hogy együtt töltjük a délutánt. A randi előtt kaptam egy üzenetet, amiben az állt kontextus nélkül, hogy ma nem fog menni.
Másfél óra kísérletezés után végre felvette a telefont, és közölte velem, hogy már reggel bejött a városba és berúgtak a barátaival. Nagy nehezen előkerítettem, felvittem a lakásba és átbeszéltük a dolgot. Itt még nem is lett volna gond, de 1 óra múlva közölte velem, hogy ő most hazamegy, mert megy hozzá az egyik barátja (hangsúlyozom:az volt a terv, hogy együtt töltjük a délutánt).
A másik dolog meg ma volt. Megbeszéltük, hogy elmegyünk kiràndulni, majd nálam alszik, mert egyedül vagyok otthon és nem fog senki zavarni. Szintén kb 1 órával a randi előtt rámírt, hogy ő csak 1-2 órára érne rà, mert van valami az egyik barátjával (amire rá is kérdeztem, de nem kaptam választ).
Ezek mellett meg ott van az is, hogy írásban olyan, mintha egy teljesen más emberrel beszélgetnék. Van, hogy fél napig ignorál pl (és tudom, hogy akkor nincs dolga).
Nemrég küldtem neki egy üzenetet, hogy remélem, megérti, miért érzem szarul magam ezek után, és leírtam, hogy ez már nem az első alkalom volt.
Szerintetek jó ötlet volt?
Nem akarok szakítani, mert ezeket a dolgait leszámítva egy álombarátnő, de azt sem szeretem, ha mindig én vagyok az, akit félre tesznek.
Kérlek adjatok tanácsot!
A válaszokat előre is köszönöm!
Nem akarok szakítani, mert ezeket a dolgait leszámítva egy álombarátnő
??? azt leszámítva, hogy levegőnek néz és unaloműzésből tart?
ne haragudj, de totál süsü vagy
Álombarátnő?:)Az első csaj inkább szerintem aki szóba áll veled.
Gyanítom rajtad kívül van más pasi is az életében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!