A tanárom, akivel kavarok, azt mondta, hogy feladja értem a tanári állását, csak ígérjem meg, hogy csak az övé leszek?

Most még elveszi az eszed a szerelem, de később a tanár úr eldob, mint más a cigarettacsikket. Légy észnél!!!

Ffi.

Csak a fiatal pnt latja benned.

Hany eves?

Figyelj! Mivel mi erről az egészről nem sokat tudunk, csak 1-2 információt ezért úgy gondolom jó választ nem tudok adni. Itt viszont több opció is fenn áll

1. Ha tényleg komolynak érzed a szándékát és már meggyőződtél mindenről, és te is komoly érzéseket táplálsz iránta, nincs mit veszitened, bele kezdhettek, de! csak akkor, ha már a) vagy vége a sulidnak és elvégezted b) vagy ha már nagyon sürgősnek érzitek, átiratkozol egy másik iskolába, és ő vagy marad ott vagy ő is munkahelyet vált

2. Ha úgy érzed hogy csak kihasználni akarja a fiatalságodat, hagyd a fenébe és minden menjen úgy ahogy eddig

Remélem ésszerű választ adtam és tudtam segíteni!

A döntés a te kezedben van

Esetleg, ha bármi tanácsra vagy ilyesmire van szükséged, vagy kérdésed van, rám írhatsz privátban

20/L

Az komoly hogy egy fele annyi idos csajt akar.

Es ilyen megy tanarnak. Ilyenekre bizzuk a gyerekeinket.

Pályakezdő tanárként én is fülig belezúgtam egy 16 éves tanulómba. Nekem eleve határozott idejű volt az állásom, csak egy GYES-en levő tanár helyettesítésére vettek fel, szóval megegyeztünk, hogy év végéig szigorúan csak barátság lesz köztünk, aztán ha már nem leszek a tanára, akkor összejöhetünk. Az iskola közben felajánlotta, hogy még egy évet maradhatok (a tanárnő, akinek a helyére felvettek, mégsem adta bölcsödébe a fiát), de nem éltem a lehetőséggel. Bevallom, részben azért sem, hogy kockázatok nélkül együtt lehessünk, másrészt meg azért, mert egyébként sem szerettem azt a helyet. Mi lett a végkifejlet? Szinte napra pontosan, ahogy a munkaviszonyom megszűnt, ő összejött az exével. Akit dobott az akkori barátnője, és szépen beadta a lánynak, hogy igazából mindig is őt szerette. Ezek után nem sokkal a lány minden kapcsolatot megszakított velem, nem sokra rá meg minden addigi barátjával, ismerősével. Ennek már 15 éve. Tavaly nyáron úgy hozta a véletlen, hogy újra felvettük egymással a kapcsolatot. (Igazából a FB ajánlotta, mint potenciális ismerőst.) Elmesélte, hogyan alakult utána az élete. Miután visszament az exéhez, pár évig együtt voltak, aztán amikor a pasija talált "jobbat", őt egyből dobta. Akkor tudatosult benne, hogy ő ebben a szerepben nem a ló volt, hanem a szamár. Nem mellékesen: a srác elég masszívan szerfogyasztó volt, és mellette a lány is züllésnek indult. Emiatt a gyámhatósággal is meggyűlt a bajuk, az érettségit végül nem is tette le, és szakmát is csak később szerzett. Utána volt még néhány barátja, de mindig valami erőszakos, alkoholista, narkós, vagy simán csak betegesen féltékeny és korlátozó pasas mellett kötött ki. Az akkori kapcsolatában sem volt igazán boldog, de ő legalább normális volt. Kifejezetten sokszor utalt rá, hogy mennyire jó lett volna, ha egy olyan férfi mellett élt volna, mint én, illetve többször is említette, hogy "ha most nem lenne kapcsolatban", akkor milyen szívesen töltené velem az idejét. Én viszont erre egyáltalán nem voltam vevő. Nem tisztességes a barátjával szemben sem, hogy mással flörtöl, ilyesmiben nem vagyok partner. Na, meg ekkor nekem már alakulóban volt egy kapcsolatom, amit semmiképp nem akartam feladni sem miatta, sem más miatt. Esetleg ha fél évvel korábban felkerese úgy, hogy nincs senkije, akkor lehet, hogy belementem volna, hogy megpróbáljuk újra, de utólag belegondolva: jobb, hogy nem így történt. Végül aztán újra megszakadt köztünk a kapcsolat, de most én szakítottam meg, amiért folyamatosan kritizálta a magánéltemet, és próbálta aláásni az akkor még csak kezdődő kapcsolatomat.

Ami meg engem illet: miután az adott iskolában felmondtam, utána még egy évig tanárkodtam egy másik iskolában, majd végleg feladtam ezt a pályát. Nem a csajok miatt, hanem mert egyszerűen az a pálya nem az én idegrendszeremnek és lelkületemnek való. Azóta informatikusként dolgozok. Volt, hogy elvállaltam a szakoktatásban egy-egy óraadói felkérést, de ezt leszámítva végleg felhagytam a tanári pályával. A magánéletemben pedig azóta volt néhány kapcsolatom, volt, amelyik évekig tartott, de volt, amelyik csak napokig. Volt nálam idősebb, és volt nálam fiatalabb barátnőm is. Jelenleg egy nálam 14 évvel fiatalabb nővel vagyok együtt. (A kérdeződködések elkerülése érdekében: nem iskolában ismertem meg, tanárként semmi közöm nem volt hozzá.) A kapcsolatunk kiegyensúlyozott és boldog. Ő 26, én 40.

#8 "Es ilyen megy tanarnak. Ilyenekre bizzuk a gyerekeinket."

Lehet, hogy ezzel most nem leszek szimpátia-díjas, de én erre azt mondom, hogy ameddig képesek egymástól elválasztani az iskolát és a magánéletet, ha a kapcsolat mindkét fél beleegyezésén alapul, akkor ebben nincs semmi ördögtől való. Nézzük a valóságot: a 16-18 évesek nagy része már nemi életet él, vagy legalábbis része volt benne. Akkor meg inkább legyen olyannal, akit szeret, és akiben megbízik. Nem az életkoron fog múlni, hogy az milyen élmény lesz neki.

#9 "A legszebb időszakodban már 40-es lesz."

És? Azért a 40 éves kor még nem a világ vége. ;-) Mint írtam, nálunk is hasonló a korkülönbség, és barátnőmet egyáltalán nem zavarja, hogy én már negyvenes vagyok. Szóba került ez is, amikor ismerkedtünk, és erre csak annyit mondott, hogy egyszer mindenki megöregszik, én is, ő is, és őt egyáltalán nem zavarja, hogy hamarabb leszek nyugdíjas, mint ő.

Másrészt: annyira túlmisztifikált ez a középkorúság. 40 vagyok, de enegikusabb vagyok, mint 20 éves koromban. Nyilván ez nem lesz örökké így, de ha valaki folyamatosan azt nézi, hogy mi lesz majd 70-80 éves korában, az soha nem lesz boldog. Most élünk, most kell boldognak lenni. Azt senki nem tudja, hogy mit hoz neki a sors. Van olyan egykori osztálytársam, aki már nem él. A főiskolai nagy szerelmem sem él már. Engem meg múltkor az új kollegina egyetemista gyakornoknak hitt. Ember és ember között is hatalmas különbségek lehetnek, lehet, hogy valaki 30 évesen már egy roncs, más meg 50 évesen is úgy pörög, mint egy tini.

Én egyébként is azt gondolom, hogy jobb kevesebb ideig boldognak lenni, mint hosszabb ideig boldogtalannak. Ha választanom kellene, hogy egy tökéletes, boldog kapcsolatban akarok-e lenni 20 évig, vagy egy közepes, talán még jó, de távolról sem olyan boldog kapcsolatban 50 évig, gondolkodás nélkül az elsőt választanám.

Ráadásul: az, hogy valakivel összejövünk, nem kell, hogy mindenáron végleges legyen.