Hogyan szakítsak a sráccal, aki nagyon szeret de én már nem érzek szerelmet?

Ultimátum: Az őszinteség minden kapcsolat alapja, az őszintétlenség (hazudozás, az, ha nem mondjuk ki a dolgokat),vagy ha titkolózunk, az minden kapcsolat rákfenéje.

Ha nem köt benneteket össze anyagi kötelezettségteljesítéssel együtt járó jogi kötelezettség (házasság, gyerek), akkor a legegyszerűbb, ha megtörténik az a bizonyos utolsó találkozás, amelyen mindkét fél kimondhatja, ami benne van (ez azért is jó, mert így nem maradhatnak elvarratlan szálak, megválaszolatlan kérdések - ellentétben azzal, ha csak ghostingoljátok egymást, azaz felszívódtok egymás látóköréből), és így - ha most fáj is - idővel enyhülnek a sebek, nem maradnak "mi lett volna, ha?" kérdések és tovább lehet lépni.

Amikor hummog, akkor tedd számára egyértelművé, hogy ha nem változtat, akkor vége lesz ennek a kapcsolatnak. Hátha felébred. Ha lesz ebből egy jó beszélgetés, akkor még te is érezhetsz utána pozitívabban utána.

A szakítás meg mindenképpen fáj, ezt nem lehet megúszni. Az a legjobb sztem, hogy az ember adjon olyan visszajlezést, amiből az otthagyott fél - ha szeretne- akkor tudjon fejlődni, változtatni magán. Tehát mondd el, hogy amikor csak hummogott, akkor te úgy érezted, hogy nem vagy elég fontos neki, vagy amit éreztél.

Mondd meg neki őszintén, hogy mit érzel: semmit.

"Semmiképp sem akarom megbántani, nagyon érzékeny és összetörne." :D

Nekem is volt ilyen barátnőm, nem akart összetörni, ezért inkább a hátam mögött kavart az egyik csődörrel. :D

De mivel elég nyilvánvaló lett, ezért muszáj voltam én szakítani, akármilyen szarul is voltam utána még hónapokig. Viszont a szakítást követő nap elkezdtem karate edzésekre járni (ahová már hetek óta hívott pár barátom), hogy lekössem a gondolataimat és elfáradjak testileg és ott ragadtam hosszú időre egy baromi jó társaságban.