Fiúk, ti összejönnétek egy olyan lánnyal aki önbántalmazó volt/most is az?

Ha neki is vannak érzései irántad akkor persze.

Nekem utóbbi kapcsolatomnál volt az, hogy nagyon mélyről szedett ki, akármennyire tudta vagy sem, nagyon sokat köszönhetek neki. Ha akkor nem kezdünk el úgy találkozni, beszélni meg minden, nem tudom mi lett volna velem. Persze, ha ezt mind barátilag történt volna az is hatalmas segítség.

Egyre figyelj nagyon. Csak akkor ha komolyan gondolod, mert ne az legyen hogy pár hét után rájössz hogy mégse inkább csak baráti, és végül szegény lány teljesen összetör.

Nekem az egyik lány osztálytársammal hasonló a helyzet. Nagyon mélyen volt lelkileg a karantén alatt, de pár hete megismerkedett egy fiúval, azóta pedig nagyon boldog.

Ha egy életvidám lányt tudnék kihozni belőle amiatt meg együtt vagyunk, akkor igen, összejönnék vele. (És persze ha külsőre is oké.)

Nem. Később ha bármi adódik a kapcsolatban akkor vagy érzelmileg fog zsarolni, vagy lelkiismeretfurdalást okoz nekem azzal, hogy újra vagdossa az ereit. Sok éve fiatal lányként a saját bőrömön tapasztaltam, hogy egy depressziós, önbántalmazó srác milyen károkattud okozni. 17 éves voltam amikor összejöttem egy ilyen sráccal. Hittem abban, hogy minden szép és jó lesz, hiszen tetszett, szerelmes voltam belé. "majd én mellettem nem lesz depis". Nem is volt gond jó pár hónapig. De ugye minden nagy szerelmes kapcsolatban is előfordulnak veszekedések, ajtócsapkodások. Olyankor mindig érzelmileg zsarolt. "Ha elhagysz, felvágom az ereimet" szöveg mindig hatott. Majd jött a féltékenysége. "miért beszélsz a sráccal? Miért nevettek együtt?" Az osztálytársam, jó barát, de semmi több. De hiába a féltékenység nagy úr, főleg ha okot sem adsz rá. Végén már nem bírtam sem a féltékenységet, sem az állandó érzelmi zsarolást. Amikor már magamon is észrevettem, hogy miatta átsírom az éjszakákat, amikor már nem tett boldoggá, hogy láthatom, amikor a szerelem elmúlt, szakítottam vele. Hetekig ordíbált az ablakom alatt, hogy béküljünk ki, mert ha nem felvágja az ereit. Mindig mondta, elegem lett. Szomszédok többször hívták a rendőrséget is. Kijöttek, elküldték. Rendőr velem is beszélgetett. Mondta, hogy kérjek távoltartási végzést, bár ez nem fogja visszatartani, hogy továbbra is visszajöjjön. De nem hinné, hogy felvágja az ereit. Csak érzelmi zsarolás. Én is így gondoltam. Egyik este, elküldtem, hogy fejezze be, nem érdekel az öngyilkossági fenyegetése. 3 nappal később anyám hajnalban ment dolgozni. A sikolyára ébredt az utca. A házunk előtti nagy fára felakasztotta magát. Még ma is néha úgy érzem, az én hibám, hogy meghalt. Az én lelkemen szárad. Hiába jártam sokáig orvoshoz vele, hiába telt el sok év azóta.

Ha újra kezdhetnén soha nem járnék ilyen emberekkel.

33/N

#6: Remélem, azóta megtaláltad a boldogságot. Bár nekem soha nem volt ilyenben részem, objektíven azt tudom mondani, hogy nem a te hibád. Te megtettél mindent, amit lehetett és eltűrted, amíg bírtad lelkileg, míg el nem kezdett téged is megnyomorítani.

Nem lehettél felelős az ő tetteiért, pláne nem ilyen fiatalon.

Én a magam részéről nem akarnék ősszejönni ilyen lánnyal, ha ennyire labilis.

Nem vágyom rá, hogy végignézzem, ahogy tönkreteszi magát...főleg ha engem is rántana magával.

A lelki bajait meg neki kell tudnia leküzdeni. Támogatásnak meg ott vannak a szülei, meg a barátai jobb esetben.