Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk titeket zavarna ha egy harmadik fél is bejönne a kapcsolatba?
Megpróbálom röviden és velősen leírni:
Szóval van nekem egy barátnőm akit röviditsünk A.-nak. A. biszexuális én pedig heteró vagyok. Egyik nap beszélgettünk és elmondta, hogy nem volt még nővel, ezért ha esély adódna erre ő szívesen elfogadná, de fél attól, hogy én mit reagálok majd erre, én pedig bele egyeztem, engem nem zavarna ha lefeküdne egy csajjal. Nahát ezt elmeséltem a legjobb spanomnak is aki teljesen kiakadt, hogy hogyan engedhetek még ilyet. Véleményem szerint, az oké, ha néha-néha lefekszik egy csajjal. palival én sem szeretném, hogy megtegye, ahogy azt sem, hogy minden hétvégén menjen nőzni vagy azt sem, hogy többször csinálja egy ugyan azon nővel (tehát pl évikével 3 hetente lefekszik), engem ez így nem zavarna, főleg ha nem lenne rendszeres, ráadásként azt se várom el tőle, hogy úgymond viszonozza a "szívességemet" (nem mintha az lenne), hogy én is lefeküdhessek mással, tehát nem akarom tőle elvárni, hogy megengedje, hogy én is mással szeretkezzek. Szerintetek normális, hogy engem nem zavar, vagy a spanomnak van igaza?
szerintem rendben van, hogy megengeded
persze nem lenne jó neked, ha elhagyna amiatt, mert hogy jobban szereti nőkkel, de azon nem lehet változtatni, hogy neki mi tetszik. Ha nem engednéd, akkor meg naná hogy eldobna
szerintem az a legjobb, amit tettél, remélem nem bánod meg (megérdemeled, hogy ne legyen ebből baj)
Én meg nem voltam még ázsiai és fekete nővel sem.
Sőt, két nővel sem voltam még egyszerre.
Nem tudom, hogy a te esetedben miért kell megengedőbbnek lenni.
Nem tudom, de tényleg nem zavarna🤷🏻♀️
Max az ha ennek következtében elhagy, de szerintem van annyira erős kötelék köztünk, hogy ne essen meg ilyesmi
Ennek 3 végkimenetele lehet.
A. Ki próbálja nővel és azt mondja ez is meg volt,szép volt jó volt enyi volt.
B. Ki próbálja és anyira megtetszik neki hogy onnantól kezdve gyakrabban akarja majd csinálni de veled marad (mert szeret vagy mert továbbra is fog pasik-hoz vonzódni)
C. Meg teszi,meg tetszik neki, utána pedig marad a lány/lányoknál és dob téged.
Érdekel mi történt?
Lefeküdt egy csajjal, még el is mentem vele melegbárba (vicces volt, bepróbálkozott egy pali, akinek mondtam, hogy nope, heteró vagyok, azóta tök jó spanom lett :D) megvolt, elmesélte, de mondta, hogy nem akar többet.
Majd kb 2 hete elmondta, hogy azóta lefeküdt még egy csajjal és sírva könyörgött, hogy bocsássak meg, hogy megcsalt. Erre elmondtam, hogy megbocsátok, de legközelebb beszéljük meg, hogy kivel fekszik le, mert nem zavar ha néha-néha (NÉHA) nőzik, de szeretnék tudni róla.
Egyébként itt volt valamelyik válaszoló, aki szerint a nő-nő kapcsolatot nen tartom annyira. Hát, a helyzet az, hogy nekem nem igazán van puncim és így elég nehéz nőként lenni a barátnőmmel az ágyban, szóval megengedem, hogy néha (NÉHA) csajjal legyen. Pasint viszont azért nem engedek meg, mert.... most figyelj.... PASI VAGYOK😱
és így ki tudom elégíteni paliként, azt nem szívesen hagynám másra🤷🏻♀️
Nagyon jól közelíted meg a dolgot szerintem. Ahogy láthatod te is, a vágyakat nem lehet elfolytani, és itt nem arról van szó, hogy nem vágyik rád, hanem hogy a saját nemére is vágyik. Mindkettőre szüksége van.
A jó út mindenképp az, hogy megbeszéljétek a dolgokat. Az őszinteség a kulcs. Viszont arra is figyelj oda, hogy ne legyenek ezek a beszélgetések számára kellemetlenek, vagy ne érezze úgy hogy korlátozva van (pl. hogy havonta 1 csajjal lehet).
Szia! A legtöbb gondolatodba csak akkor tudnék belekötni, ha nagyon akarnék, viszont a legtöbb dologban egyetértek a gondolkodásoddal. Úgyhogy amit írok, az tényleg csak egy megjegyzés.
"Hát, a helyzet az, hogy nekem nem igazán van puncim és így elég nehéz nőként lenni a barátnőmmel az ágyban, szóval megengedem, hogy néha (NÉHA) csajjal legyen. Pasint viszont azért nem engedek meg, mert.... most figyelj.... PASI VAGYOK😱
és így ki tudom elégíteni paliként, azt nem szívesen hagynám másra🤷🏻♀️"
Itt előkerült mégis az, hogy "Én meg nem voltam még ázsiai és fekete nővel sem.
Sőt, két nővel sem voltam még egyszerre.
Nem tudom, hogy a te esetedben miért kell megengedőbbnek lenni.". Ugyanis a biszexuálisokat fiúk, és lanyok is vonzhatják.
Tehát konkrétan nagyobb a választék. Azt, hogy kivel fog majd kapcsolatban élni, a másik fél személyisége dönti el - hogy mennyire illenek össze - mert a szexuális vonzalom már megvan.
És szerintem ennek mégis van valami köze ahhoz, amit a 13-as írt, ugyanis például egy heteroszexualis férfit a nők vonzzák. Aztan, hogy milyen az ideálja: barnahajú, vékony, alacsony, kismellű, az már más kérdés.
A biszexeknél ugyanez van: lehet az ideáljuk egy macsó, izmos férfi, egy lány, vagy egy például kisfiús, inkább aranyos és vicces férfi.
Szexuálisan a nemükből kifolyólag mind a háromhoz vonzódik, ahogy a heteró férfiak is az előbbi példaimhoz.
Szexben viszont más élmény egy szilikonmellű nővel, egy nagypéniszűvel, vagy akár egy négerrel vagy hárman egyszerre, ahogy a #13 is írta.
A biszexeknél ugyanígy más élmény egy fiúval és egy lánnyal. De ez nem azt jelenti, hogy egyszerre két emberhez, sőt két különböző neműhöz kell vonzódnia, vagy igényli a fiúval és a lánnyal való szexet is.
Legalábbis én így gondolom, hogy igaza van a 13-asnak.
Egyébként azóta mi történt? 🙂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!