Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha valaki kiszeret a másiķból akkor már külsőleg sem tetszik neki?
1,5 évig jártunk, szakítottam vele, mert elhanyagolt, én pedig igazából belefáradtam a kapcsolatba.
Amikor összejöttünk 2 hónapig tepert értem, mert nagyon tetszettem neki. És mindig mondta hogy milyen szép vagyok, és hogy nálam szebb nuncs. Egyszer összevesztünk és szakítottunk kb.3 hónap után, de megint visszakönyörögte magát, és akkor is elmondta hogy hogy nem bírja levenni rólam a szemét. Mindig sokat bókolt nekem a kapcsolatunk alatt, addig amíg kezdett megváltozni valamu.
Sőt inkább kritizálni kezdett. Hogy milyen nagy a fejem, meg így nem jó a hajam meg úgy nem jó, ne nevessek sokat mert csúnyák a fogaim (elöl rés van a fogam között), stb.
Olyan is volt az utlosó 1-2 hónapban, amikor azt mondta hogy csinos vagyok, csak a fejemet kéne kicserélni mert nagy.
Ott majdnem elsírtam magam, persze bocsánatot kért, de ezek a piszkálódások szinte mindennaposak voltak.
Első: De miért akart távolítani magától? Miért keresett ürügyet? Többször rákérdeztem, hogy szeret-e egyáltalán, mondja meg, elfogadom, de ne szórakozzon velem, mindig az volt a válasz, hogy hát persze, olyankor megint eljátszotta a hős szerelmest, ami kb.egy napig tartott.
Második: Már szakítottam vele, nincs ezen mit megbeszélni, csak így visszagondolva nem értem, ha valaki első látásra szinte beleszeret a másikba, hogy lehetséges az, hogy végül majdhogynem csúnyának látja.
Eléggé letiport.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!