Hogyan tudnék végre teljesen túllépni az exemen?

Hosszú történet következik.

18 éves voltam, 1 barátnőm volt azelőttig, az is csak valami gyerekkori komolytalan dolog. 18 évesen megkaptam az első igazi visszautasításomat, ami nagyon rosszul érintett, pedig nem is ismertem régóta a lány, utólag inkább csak valami fellángolás volt.

Magamba zuhantam és neten kerestem társaságot, mert sajnos ekkor szóródott szét a baráti kör és mindenki messze került tőlem.

A neten megismerkedtem egy társasággal, volt köztük egy lány. Először nem sok figyelmet fordítottam rá, de aztán elkezdtünk beszélni és elég hamar megtaláltuk a közös hangot. Ezután elkezdtünk napi szinten beszélgetni, mindig vártuk egymást haza a suliból, nagyon jól éreztem magam vele.

Elsőnek nem akartam elismerni, hogy érdekel, mint nő, mert csak 14 éves volt, de egy idő után már úgy voltam, hogy nem érdekel, mert nő még ilyen érzéseket nem váltott ki belőlem.

Ezután ezek a közös beszélgetések átmentek rendszeresbe, tehát minden nap x órától y óráig beszélgettünk, játszottunk, sorozatot néztünk stb. mintha kötelező lenne.

Itt éreztem először azt, mintha kevésbé érdekelném. Sokszor "késett" a megbeszélt időpontokról, kedvtelennek tűnt, több időt kezdett tölteni másokkal. Itt követtem el az első hibát, azaz féltékeny lettem (pedig nem is voltunk még együtt) és folyamatosan számonkértem, megsértődtem és nem gondoltam rá, hogy talán nem csak egyedül velem szeretne foglalkozni.

Ebben az időszakban folyamatosan rosszul éreztem magam, nagyrészt csak veszekedtünk. Azonban 2016 elején úgy alakult, hogy sokáig otthon kell maradnia, így többet is beszélgettünk és valahogy jobban össze is melegedtünk. Kezdtek elmúlni a rossz dolgok, a "féltékenykedéseim", ő is jobban érezte magát, amikor velem volt és kezdett hasonló viszony kialakulni, mint az elején, sőt még jobb is.

Ekkor beszéltük meg az első találkozónkat. Ez a találkozó nagyon jól sikerült, itt lehetett először mondani, hogy összejöttünk. Én életemben nem voltam még ilyen boldog, nagyon jól éreztem magam vele. Volt őár nagyon erős hónapunk, amikor szinte csak egymásnak éltünk.

2016 tanévet másik iskolában kezdte és így többet kellett utaznia, kevesebb ideje maradt rám. Itt kezdtek visszajönni a hülye szokásaim, a féltékenykedés, a veszekedések, a folyamatos rossz hangulat miatta. Ez tartott 1-2 hónapig, majd megbeszéltük a dolgokat és minden kezdett visszaállni látszólag. A karácsonyt még együtt töltöttük, de utána valami megváltozott.

Már nem úgy viselkedett velem, mint ezelőtt, találkozni is kevesebbet akart, viszont mindig mikor rákérdeztem, hogy van e valami, azt mondta nincs.

Egyik lemondott találka után, amikor is ő "elutazott". Nem kételkedtem benne, miért is tettem volna, viszont nem sokkal utána közös ismerősünknek hála kiderült, hogy nem is utazott el, végig otthon volt.

Én erről számon kértem és itt közölte velem, hogy nem szeretné ezt folytatni, sok volt belőlem, szeretne mást is csinálni, másokkal, velem pedig nem akart többet foglalkozni.

Ez nagyon fájt akkor, de elfogadtam, nem is nagyon tudtam volna mit csinálni és azóta nem is beszéltem vele, törölt is mindenhonnan.

Aki végigolvastam, annak egyértelmű, hogy én vagyok az oka 99%-ban annak, hogy ez a kapcsolat ide futott ki és én ezt jól tudom. Rengeteget hibáztam, hülye voltam, tanultam a hibáimból, szégyellem is magam sok dologért és tovább is szeretnék lépni.

A lányt magát elengedtem, szeretném az egészet magam mögött hagyni, de valamiért a fájdalom még mindig nem múlt el, pedig több mint 2 éve már vége.

Tudom hol hibáztam, elfogadtam és megértettem az álláspontját, akkor miért nem tudok továbblépni és miért maradt meg a fájdalom? Mit tehet ilyenkor az ember, hogy az is elmúljon és végre teljesen tovább tudjon lépni?