Fél éve nem tudok túllépni a szakításon. Szerintetek is kár volt?

Mielőtt összejöttünk a barátnőmmel, évekig legjobb barátok voltunk, lelki társak voltunk, szinte mindent megosztottunk egymással. Egy idő után elkezdtem többet érezni iránta, majd egy vicces szituációban kiderült, hogy ő is irántam. 11 hónapot voltunk együtt. Az első 6 hónap szinte tökéletes volt, egy hangos szó nem volt köztünk soha, mindent megbeszéltünk és megoldottunk. A problémák abból adódtak, hogy elkezdődött a tanév, és mivel neki utolsó éve volt, ezért elkezdett beteges mértékben a tanulásra koncentrálni, érettségire, nyelvvizsgára készülni. Csomó külön tanárhoz járni. Kedden kémia, csütörtökön matek, szombaton angol, ezek között pedig tanult, vagy élvezte hogy egy kicsit otthon lehet és pihenhet. A sok programja miatt pedig elkezdett elhanyagolni. Nagyon rosszul érintett, hogy korábban 2-3 naponta találkoztunk, ez heti egy napra csökkent, ha dolgoztam vasárnap, akkor ennyi se volt. Korábban éjszakába nyúlóan beszélgettünk messengeren, akkor pedig egész délután összesen néhány mondatot, 2-3 óra kihagyásokkal. Szinte egész héten fogalmunk se volt mi van a másikkal, nem voltunk már részei egymás életének. Próbáltam szólni finoman, hogy nekem ez így nagyon nem jó, ha legalább heti még egy napot be tudnánk iktatni, már az is nagyon sokat jelentene. A probléma persze nem oldódott meg, mindig csak le lettem rázva, hogy ne stresszeljem ezzel, neki erre nincs ideje, ez a heti egy nap az összes, amit ki tud sajtolni magából, örüljek annak, ami van. A szeptembert és az októbert elviseltem valahogy, gondoltam, hogy az őszi szünetben majd lesz több ideje. Csalódnom kellett. Beszervezett több angol órát a hétre, a többi napon pedig fáradt volt találkozni, azon a héten is csak egy alkalom jött össze. Utána már egyre kevésbé bírtam ezt a helyzetet, reménytelennek tűnt, hogy lesz változás, egyre többször borultam ki emiatt, teljesen eltávolodunk egymástól. Rengeteget szenvedtem emiatt. Téli szünetben csomó családi programja volt, aztán megint fáradt volt, végül összesen 3 hétig nem találkoztunk, fel se vetette, hogy kéne. Egy pénteki napon ekkor felvetettem, hogy a hétvégén találkozhatnánk, erre az volt a válasz, hogy holnap angol, vasárnap meg tanulnia kell a sulira. Ekkor nagyon kiborultam, megmondtam neki, hogy szerintem ennek így semmi értelme és szakítottam. Viszont nem vagyok biztos benne, hogy szükség volt erre. Azóta is nagyon hiányzik. Úgy érzem soha nem fogom túltenni magam rajta. Nem tudom elképzelni, hogy újra találnék valakit, akivel ennyire összeillünk. Szerintetek is hiba volt, hogy nem vártam még egy kicsit a dologgal?