Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Olyan létezik hogy egy srác annyira "gamer" legyen hogy egyáltalán ne érdekelje egy lány?
Csak azért, hogy én is bővítsem -e váaszokkal teli tárházat.
A lényeg: 16 vagyok és énsem foglalkoztam a lányokkal, másszóval egy kis f#sz voltam a gép előtt aki semmi mást nem tudott csinálni mint nyomni a billentyűt. Ez egy ördögi kör, mert az ember addig nem hagyja abba míg meg nem világosul, de ez nem olyan könnyű, mert az ember ha játszik, akkor olyan szerek keverednek a szervezetében amelyek pozitív hatást keltenek a játék iránt, ezáltal csak vonzóbb lesz.
Én leszoktam a játékról magam javára, de nem volt nehéz nekem.. Másnak nem olyan könnyű.
Nemem sem fejlődtek a szociális kézségeim, ezért rá sem merek írni lányokra, mert 1. Nem tudok és tudtam eddig kibontakozni és 2. Nem tudom hogy lereagálni.
Szerencsére olyan suliba mentem, hogy megértettem, hogy a játék az csak egy szoftver és majd 20 éves koromra inkább meghackelem a Rockstart és úgy lesz pénzem Gta 6-ban vagy nemtom, de a lényeg, hogy nem lehet azt mondani a "Gamernek", hogy hagyja abba, mert az nem mond neki semmit sem. Majd lehet, hogy kinövi, de az is lehet, hogy nem.. A lényeg, hogy reménykedni még lehet, de mondjuk lehet rajtam az is segített, hogy leszokjak, hogy a szüleim non-stop azt mondták, hogy fejezd be meg stb.
Tudom hosszú, de a lényeget mindenki szűrje le magának, és nem én leszek a megváltó 😂
Szia!
Én is játszom, van hogy sokat.
Nekem nem megy a tanulás rovására, ha nekem azt mondják hogy hagyjam abba akkor abbahagyom.
Vannak saját szabályaim pl, Nem játszok 19:30 után egyik nap sem.
Engem nagyon is érdekelnek a lányok, csak borzasztó vagyok a lányok terén.
Kezdeményezésben is nagyon béna vagyok, ez vagyok én.
F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!