Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kell csókolomózni?
Én azt javaslom, hogy ne izgulj. Akár el is mondhatod, hogy neked nem az első. Nyilván neki sem ment elsőre olyan jól, mint most. :)
Egyébként az első próbálkozás valószínűleg fura lesz neked, aztán utána majd jön érzésből, nem kell izgulni.
"csókolózott párszor másokkal" már ebből sem kéne a kicsaj :D
Egyébként én se csináltam még, és nem is csinálnám akárkivel, főleg aki már mással is csinált akármit. hajrá
#2 köszi
#3 Rosszul fogalmaztam, az eddigi pasijaival csókolózott.
másolok 2 választ:
Szerintem is baromság, hogy magától jön. Nagyon szeretem a barátom de rohadtul nem akar semmi magától jönni.
Már ezeregy kérdést elolvastam, meg utána néztem több helyen is, amiket ott írtak, nekem nem váltak be. Mármint nem találtam benne semmi élvezhetőt. Azért leírom neked hátha többet segít:
- Először lassan érjen össze az ajkatok, úgy hogy egy lassú, nem cuppanós puszit adsz az alsó ajkára.
- Majd fordítsd el a fejed egy picit és csinálj egy olyan mozdulatot, mintha bele akarnál harapni valamibe az ajkaiddal, de nagyon finoman, puhán.
- Ezután ugyanez a mozdulat, csak ne csukd be a szád, és lassan dugd addig a nyelved, amíg nem éri el az övét.
- Nyald meg szintén lassan, lehetőleg nagyobb felületen, majd húzd vissza a szádba.
- Utána újra dugd lassan át a nyelved, amíg el nem éri az övét, de most ne húzd vissza, hanem körbe nyald a nyelvét, simogasd, a tempót váltogatva.
- Ezek ismétlése.
- Majd zárásra egy puha puszi az ajkaira, elválásként
Az elottem szolo szinte egy profi csokot irt le. Nem ilyen bonyolult a dolog. Ani az egesz h kicsit konyitod a szad, es atdugod a nyelved a szajaba es ugy csinalsz kb. mintha fagyit nyalnal. Ezytan mar tenyleg kell jonnie, valamilyen siznten meg kell figyelni a masikat es rahangolodni ez lenne a lenyeg, hogy kozbe tudj a masikra odafigyelni arra h o mit szeret mit nem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!