Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet ilyenkor tenni?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel jól alakulgattak a dolgok, de én kicsit túl sokáig húztam az időt és amikorra én elhatároztam, hogy megteszem a következő lépést, ő azt mondta hogy ez már kicsit késő neki, meg hogy amúgy sem működne a dolog, meg hogy nem is illenénk össze és még hasonló semmit mondó eröltetett kamudumák... Ezután én még próbáltam küzdeni érte, de esélytelen volt, mert mindig amikor hozzám szólt, felvett egy utálatos, flegma stílust. Őszinte szót csak akkor hallottam tőle ezután, amikor véletlenül kizökkent ebből az énjéből (ami mostanában többször is megtörtént). Szóval ezzel nem lehetett mit kezdeni, így teltek az idők, suli miatt heti legalább kétszer találkoztunk. Ilyenkor a lehető legridegebb próbált lenni, de mégis mindenki más látta, hogy csak úgy izzik a levegő köztünk. Nem csak én látom rajta, hanem mindenki más is, hogy még mindig szeret. Többen is mondták főleg most a napokban, hogy ő még mindig szeret, meg hogy miért nem próbáljuk ujra. Nos én meg is próbáltam...megint. Egészen meglepett, hogy nem volt utálatos. Az lett a vége, hogy konkrétan nem mondta ki hogy még szeret, de elég egyértelműen utalt rá és szerinte ami egyszer nem ment, az másodszorra sem fog. Persze ebben van valami, de ő még csak esélyt sem adott rá hogy működjön. Meg se próbáltuk. Itt sokkal inkább abban rejlik a probléma, hogy az önbecsülése miatt neki nem férne bele az elvei közé, hogy visszatérjen az "exéhez". De én úgy igazából nem is vagyok az exe. Magától biztos nem fog odajönni hozzám, hogy kezdjük újra.

Szerintetek mit lehet ilyenkor tenni? Hogy lehetne meggyőzni?


Én:18F; Ő:16L



2018. máj. 5. 13:45
 1/5 A kérdező kommentje:
Ja és azt kifelejtettem hogy az egésznek a legelején ő kezdeményezett
2018. máj. 5. 13:47
 2/5 anonim ***** válasza:

Ő magától nem fog tenni semmit nagy valószínűséggel, így neked kell lépned. Mond, hogy fontos vagy neki, meg hogy hibáztál és nem akarod, hogy kudarcba fulladjon az egész.

Az érzéseidet mond el, amit gondolsz róla és vagy viszonozza vagy nem. De a lényeg mindig az legyen, hogy te mindent megtettél. Én bízom benned!

2018. máj. 5. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm a gyors választ. Én ezeket már nem egyszer elmondtam neki, érzékeltetem is vele, tisztában van vele hogy én mennyire nagyon szeretem őt, csak ezt az "exhez nem megyek vissza" elvet kéne valahogy megtörni benne. Ehhez van valami ötleted?
2018. máj. 5. 14:42
 4/5 anonim ***** válasza:
Hát konkrét ötletem nincs, de megkérdezheted, hogy miért ragaszkodik ennyire ehhez? Miért lenne rossz esetleg, ha exéhez újra vonzódna? Kicsit "faggasd" ki, de csak finoman, ne agresszívan. Éreztesd vele, hogy neked bármit elmondhat. Bizalom ugye nagyon fontos. Ha gondolod, majd írj, hogy mi lett. :)
2018. máj. 5. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Nagy nem szeretném kikérdezni, mert gyakorlatilag akkortól vette fel az utálatos énjét, mikor elkezdtem még annó kérdezgetni. Ez az exhez nem megy vissza dolog ez nem egy ilyen kimondott tény. Ha erre rákérdeznék, hogy ehhez miért ragaszkodik, akkor tuti tagadná, és kitalálni valami mondva csinált dolgot. Én azt érzem, hogy ő igazából szeret engem, de nem akar engem szeretni. Inkább utálna mint szeretne, de irànyítani az ilyet nem lehet
2018. máj. 5. 16:59

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!