Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom bipoláris. Mit tegyek? 16/L
Mikor megismerkedtünk (ugyanabba a gimibe járunk, osztálytársak vagyunk), még senki nem tudta róla, hogy beteg, nekem például fel sem tűnt. Nagyon szeretem, ő az életem értelme, és egyáltalán nem ítélem el emiatt, próbálom támogatni a szüleit is, rengeteg időt töltök vele.
Három hónapja vagyunk együtt, eddig minden tökéletesnek tűnt. Néha már viccesen jó kedve volt, máskor azt akarta, hogy csak vele foglalkozzak, verset írt nekem (pedig állítólag soha nem érdekelte a költészet), egyszóval mániás volt. Ez nem tartott hosszabb ideig, egy-két héten át voltak olyan pillanatai, mikor teljesen ki volt virulva, utána normálisan viselkedett.
És mint derült égből villámcsapás, úgy változott meg pár nap alatt a hangulata. Egy hétig nem volt iskolában, nem lehetett elérni, a szülei azt mondták, hogy csak a szobájában ül, és még velük sem akar beszélni. Nagyon aggódom miatta, két hét alatt csak egyszer reagált az üzeneteimre, akkor is csak annyit, hogy "Ne aggódj miattam. Majd beszélünk. Szia". Félek, hogy nem szedi a gyógyszereit, vagy csinálni fog valamit magával, és az egyedüllét engem is tönkretesz... Látni akarom, segíteni szeretnék neki, de meg sem tudom közelíteni.
Sokat beszélgettem a szüleivel, azt mondták, hogy már egy ideje nem volt ilyen depressziós periódusban, és a mániás időszakában sem csinált most olyan őrültségeket. Sajnos az is kiderült, hogy nem egyszer akart már végezni az életével, és most iszonyatosan félek, nem akarom, hogy ez történjen vele. :((
Mit tegyek? Nem akarok szakítani vele, biztos, hogy megpróbálna tenni valamit, és én sem akarom elveszíteni. Szeretem, de ezt nem bírom, bele fogok bolondulni abba, hogy semmit nem tudok róla...
És ha bántja magát emiatt?
A nagymamája is bipoláris volt, negyven évesen öngyilkos lett. Ha meghalna, az örökké az én lelkemen száradna, nem tudom elengedni... :( Fontos nekem, és tudom, hogy ő is szeret engem, de a betegsége egy hatalmas falat állított közénk.





most azert nem hagyod el mert felsz h megoli magat? erzelmi zsarolas.
sajnalatbol vagy vele? egy ido utan belefaradsz.
szereted? akkor kitartasz mellette.
en is ismertem egy ilyen fiut, es szerettem. ugyan ilyen volt, mint amiket te leirtal. ugyan ezeket a dolgokat tette. en megmondtam h nem akarok vele lenni(nem emiatt, mas ok miatt) es elfogadta. azota is el! talalt maganak egy masik lanyt, akit szeretethet.
nem maradhatsz csak azert vkivel, mert o beteg es kart tehet magaban.
de ez a te dontesed, h birni fogod e mellette igy eleted vegeig





Csak azért ne maradj vele,mert attól félsz,hogy bántja magát. Tudom,hogy ez nagyon rossz eshetőség, de csak ilyen miatt nem érdemes benne maradni egy kapcsolatban, mert ezzel elveszíti az értelmét és magadat is tönkre teszed. Ekkora terhet nem kell cipelned. Ez alatt nem a srácot értem,hanem ezt a rettegést, amiben élsz,hogy mi lesz,ha.... egy szakítás az élet rendje,emiatt nem kellene egy életen át,akármi is történjen.
Ezeket a sorokat jegyezd meg arra az esetre,ha már csak félelem miatt akarnál vele maradni.





Nem kellene egy életen át keseregned*
Bocsi kimaradt egy szó















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!