Úgy érzem soha többé nem tudok már igazán, tiszta szívből szeretni. Ez esetben mit tehetnék hogy javuljon ez az állapot, vagy már ilyen is maradok amíg élek?

Íme a történet miért gondolom így:

Az egész a kiskoromra vezet vissza,mint például:Amióta megszülettem ,még sohasem láttam hogy a szüleim igazán szerették volna egymást..mindig azt láttam gyerekszemmel hogy veszekednek,üvöltöznek,ütik egymást amíg csak lehet..és így nyilvánvaló is hogy már akkor nem láttam jó példát a szerelem/szeretet kifejezésére..a filmekből tanultam meg,amit megtanultam ..de az is csak tömérdek nyál és hazugság volt ,semmi több...Mivel a filmek általában csakis a szépet mutatják meg ilyen téren ,de az igazi szerelmet ,fájdalmat amit az ember ilyenkor átél arról egy szó sincs ..és hogy honnan tudom?onnan hogy megtapasztaltam ...

Mondjuk úgy hogy az első kapcsolatom ,nem volt egy tündérmese..minden szépen kezdődött mint minden ,de még nem sejtettem hogy mire is megy ki az egész ..én halálosan szerelmes voltam a srácba,ő pedig csak azért jött velem össze hogy féltékennyé tegye az egyik legjobb barátnőmet,de mielőtt ezt megtudtam nem egyszer volt hogy megfenyegetett hogy meddig is fog várni rám..csak úgy szimplán közölte velem hogy max ballagásig vár ,nem tovább ...én meg egyből szakítottam is ..De ahelyett hogy elmondta volna az igazságot mi is történt ,helyette mindenkinek elkezdte azt terjeszteni hogy én mekkora egy erőszakos,kezelhetetlen kis p*cs@ vagyok ..és azzal hencegett hogy mennyire jól tette hogy szakított velem amíg még nem lett nagyobb baj..Ebből a kis hazugságától kezdve meg sorra hullottak a "barátaim" kerülni,megvetni kezdtek az emberek..

Második kapcsolatom:három hónapig tartott.

Szintén ,bármit megtettem volna a srácért ,meg is tettem..A kapcsolatról csak annyit kell tudni hogy az után nem sokkal(kb 2 hét) jött össze velem hogy kilépett egy több éves kapcsolatból(4)..és mint később kiderült ,csak arra kellettem neki hogy elfelejtessem vele az előző kapcsolatát ,bár ő ezt sose vallaná be ..miért is vallaná be..

És a harmadik egyben legrövidebb kapcsolatom :A fiút szerettem,de megtaláltam azokat a tulajdonságokat amiktől a legjobban rettegtem,szinte újra éltem a nem létező gyerekkoromat..nap mint nap..erőszakosság ,dührohamok tömkelege ,féltékenység,és indokolatlan vádaskodás...féltem?nem..rettegtem....rettegtem ettól hogy arra a sorsra jutok amire egykor anyám is jutott: minden egyes nap apám hivogatta anyámat hogy hol,mit csinál,és kivel van éppen(óránként)..és mikor apám hazaért egyből ment a veszekedés,csapkolódás,többször is megütötte anyámat ,és lelökte a lépcsőn,,nem egyszer került kórházba apám miatt..és ezt nem akartam ,úgyhogy szakítottam amint lehetett..

Most pedig úgy vagyok vele hogy soha de soha nem tudnék már senkit ,semmi körülmények között igazán szeretni,csakis elhitetni magammal a szerelem érzését ami úgyis elmúlik egyszer ...