Fiúk, hogy van nálatok az, hogy meguntok egy kapcsolatot vagy egy lányt, ha pl megkaptok mindent?

Nekem annyira nem is régen volt ilyen. Volt egy lány, nagyon tetszett, értelmes is, külsőre is tetszett nekem. Elhívtam randizni, jól sikerült, össze is jöttünk, de egyszerűen annyira 'sok' volt, hogy két hónap után nemhogy elmúlt a szerelem részemről, de egyenesen idegesíteni kezdett a jelenléte, hiába tudtam, hogy jobbat, odaadóbbat nehezen találok. A randi után ugyanis gyakorlatilag mindent megadott nekem amit szerettem volna, nem is nagyon nyilvánította ki a véleményét olyasmiről, amiről tudta hogy más állásponton vagyok, egyszerűen úgy tűnt nekem, hogy nem is egy lánnyal vagyok együtt, hanem egy önjelölt szolgával, aki mindenről ugyanazt gondolja mint én, és csak az számít neki hogy semmin ne vitázzunk és nekem jó legyen. Ami most lehet, hogy sokaknak jól hangzik, és nem is értik mi a baj, de igazából nagyon nem jó ez így. Most utólag belegondolva ez azért is lehetett, mert neki - és ezt most semmiképpen nem nagyképűen mondom - én egy picit 'elérhetetlennek' tűnhettem az elején, nem nézek ki rosszul, nagyon sok lánnyal beszélek, olyanokkal is akik szebbek nála, és valószínűleg annyira belém szeretett, hogy mindent megtett volna, hogy ne veszítsen el. Csak ezzel pont az ellentétét érte el.

Kell egy kis tartózkodás az elején, kell az az érzés, hogy megszereztem ezt a lányt, megdolgoztam érte. Ez valami ösztönös dolog. Amikor pedig már együtt vagyunk, akkor is kell néha egy kis egészséges vitatkozás, meg kell beszélni a dolgokat, mert ha az nincs, az nagyon egyhangúvá tesz egy kapcsolatot.

Na meg persze ha egy lány könnyen kapható, akkor az nem biztos hogy csak nekem könnyen kapható. :)

19/F

Ugyanígy vagyok most, csak én vagyok a lány, és a srác az aki teljesen oda vaan értem, mindent megad, soha nem vitázik, mindent úgy csinál hogy nekem legyen a jó. Kicsit zavart hogy nem nagyon kell csábítgatni.. az egy bulis rész szerintem a lányoknál is :) Nem kellett túl sok idő hogy szerelmet valljon, minden nap rámírt az első beszélgetésünk óta. Lényegében nem kellett beletennem magam hogy létrejöjjön valami köztünk. Nem baj hogy ő teszi az első lépést, de ő tette a másodikat, a harmadikat és a negyediket is.

Soha nem vitázik, ha van valami nézeteltérésem, azonnal bocsánatot kér.

Szeretem, és tudom hogy nagyon szeret. Csak tudom, hogyha hosszú távon is így marad, előbb utóbb én is megunom hogy mindig ugyanaz a véleménye mint nekem. 17/L