Lányok! Megkérhetlek titeket, hogy legyetek őszinték?

De most tényleg nem érzel semmit? Se örömöt, se szomorúságot, se haragot, se szeretet, se megvetést, se fájdalmat..se semmit? Még a szüleid, rokonaid, szeretteid, barátaid iránt sem? Ha pl. egy hozzád közel álló személlyel történne valami nagyon rossz dolog, akkor kicsit sem lennél letört/szomorú/aggódó..stb..? Vagy amikor elhagy egy lány, akkor nem érzel csalódottságot? Még soha életedben nem sírtál semmin? Amikor kihívnak felelni, akkor nem izgulsz cseppet sem? (Bocs, ha hülye kérdéseket tettem fel, de ilyenről még nem hallottam.)

De a kérdésedre válaszolva:

Ha megjátszanád magad és abba az "énedbe" szeretnék bele és utána rájönnék, hogy ez mind csak színjáték volt, akkor valószínűleg eléggé berágnék rád...DE ha elmagyarázod, hogy miért tetted és hogy ilyen problémád van és változtatni akarsz rajta, akkor valamelyest megérteném. Végül is, ha egy érzelemmentes ember érzelmeket kreál magának, akkor már az is haladás és megmutatja, hogy milyen szeretne lenni. Hogy milyen lenne, ha lennének érzelmei.

Viszont egy párkapcsolat az érzelmekre épül. Az ember személyiségébe lehet beleszeretni, ami megint csak érzelmeken alapul.

Lehet, hogy megbocsájtanék, lehet hogy nem...Ezt csak úgy lehetne megmondani, ha konkrétan abba a helyzetben lennék. Ha úgy döntenék, hogy megérsz még egy próbát, akkor gondolom én is segítenék, hogy tudj érezni. De ha már eltelt egy bizonyos idő és azalatt szinte semmit sem változtál, akkor az én feladnám, mert belefáradnék ebbe az egészbe. De valószínűleg barátként azután is megpróbálnék segíteni.

Ami a szükségleteket illeti...Egy olyan emberrel nem feküdnék le, akitől nem érzem, hogy szeret. Hiába mondaná, hogy 'szeretlek', ha a szó mögött nincs semmilyen érzelem, akkor elveszti az értelmét, lényegét.

És mivel nem tudnám, hogy valójában mennyire szeret, ezért én sem tudnám annyira szeretni…és itt igazából kezdi az értelmét veszteni a párkapcsolatnak.

„Barátnő meg azért van és kell mindig, hogy normálisnak látszódjak!”

Ebből is lesüt, hogy nem magadnak szeretnél egy barátnőd, hanem csak a kívülről szemlélő embereknek. És így nem is a párkapcsolatod/a barátnőd érdekelne, hanem a másoknak való megfelelési vágyad lenne előtértben.

De nem attól fognak normálisnak látni, ha van melletted egy lány, hanem attól, ahogyan bánsz az emberekkel, ahogyan viselkedsz velük. Ezt nem lehet megfogalmazni, hogy mi lenne a normális (vagy legalábbis én nem tudom), de az hogy most valaki párkapcsolatban van, vagy sem…az nem játszik szerepet abban, hogy most valakire azt mondod, hogy normális, vagy nem.

De az, hogy már nem hiszel a terápiában…lényegében egy érzés. Egy pesszimista hozzáállás, ami biztos, hogy érzéseken alapul (szerintem). Ne befolyásoljon az, hogy pl. 10 emberből 2-n nem segített a terápia. Oké, kivételek mindig vannak, de nem kell azt hinni, hogy te vagy a kivétel, akin nem segít majd a terápia. Ha tudsz pesszimista lenni, próbálj optimistán is hozzáállni ehhez az egészhez. Mert ha nincs meg a remény/akarat, ahhoz hogy megváltozz, akkor persze, hogy nem lesz sikeres a terápia. Neked kell eldöntened, hogy akarod e, hogy segítsen, vagy sem.

Azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Te hagyd, hogy megszülessen a remény (igen tudom, hogy egy kicsit idétlenül hangzik:D). Nem azt mondom, hogy csapd be magad. Csak próbálj hinni abban, hogy segíteni fog és előbb utóbb elmúlik ez az érzelemmentesség.

Bocsi, a hosszúságért.

" Nem értem miért nem jó ez nektek.. Egy rendes, okos, jó fej srác, aki eljátssza a legkedvesebb és szimpatikusabb belsőt."

Az a te legnagyobb problémád, hogy tárgyként tekintesz a nőkre. Már ne is haragudj, de mit gondolsz, hogy majd minden érzelem nélkül valaki majd műmosollyal az arcán fog veled fel-alá sétafikálni? És még ennyi nő után sem vetted észre, hogy a lányok kifejezetten érzelmesek? A szükségleteid kielégítésére meg ott vannak a guminők. Nekik aztán nem kell érzelem elhiheted és még színészkednie sem kell kell Konzervosságodnak.

Sajnálok minden lányt, akikkel összehozott a a jó dolgot. Mert őket is megnyonorítottad lelkileg. Talán ha egyszer majd ráeszmélsz, hogy a nők nem eszközként funkcionálnak képes leszel egy normális kapcsolatra.

És mégis miért ezektől az álkapcsolatoktól várod a megoldást?? Azt magadnak kell megoldanod, vagy járjál pszichológushoz, nem véletlen vannak.

Ha ilyesmi kiderülne a barátomról, akkor azért lennék dühös, mert nem mondta el, eltitkolta előttem és megjátszotta magát. Tudatosulna bennem, hogy egy nem létező személybe szerettem bele, a barátom valódi énje pedig teljesen ismeretlen számomra. És ez baromi rosszul esne, nem tudom, mit kezdenék magammal vagy a kapcsolatunkkal. Felmerülne, hogy ha "nem érez semmit" akkor miért van egyáltalán velem? És nyilván arra jutnék, mint amit le is írtál, hogy csak azért, hogy meghágjon és, hogy normálisnak tűnjön. Ez pedig kiverné a biztosítékot nálam.

Sajnálom, hogy olyan dolgokon mentél keresztül, amik miatt most ilyen a személyiséged, abszolút pozitív, hogy tenni szeretnél ellene, de te is érzed, hogy nincs ez rendben így, hogy kihasználod a barátnőidet és konkrétan egy lyukként tekintesz rájuk, vagy egy álcaként. Arra ott vannak az eszkortlányok.

Próbáltál már keresni olyan lányt, aki a valódi énedet szeretné? Lehet nehéz, lehet nem jó helyen keresgélsz, de ha van számodra valaki, akkor azt nem színészkedéssel fogod összeszedni. Próbálj új társaságok felé közeledni, több emberrel ismerkedni, hátha találsz olyat, aki szimpatizál veled, vagy esetleg hasonló személyiséggel rendelkezik. Nem te vagy az egyetlen.

"

„ha semit nem érzel iránta akor ne ygere ösze vele..” Nos, nekem már csak ez van! A kihívás, hogy elcsábítsak valakit. "

ez a legbetegebb dolog, amit valaha hallottam. de persze nem vagy szociopata, á dehogy.

Hali!:D Nem mondom azt, hogy pontosan tudom min mész keresztül, de ahogy leírtad magad, én is pontosan ilyen voltam! Én személy szerint játékokban vezettem le, egész nap kockultam, suliban is csak azon járt az eszem, az emberi kapcsolatok mint olyan, nem létezett nekem, persze néztem az embereket, csak nem értettem őket. Nekem is nagyon sok gyerekkori traumám volt, mint neked, mikor még kicsi voltam, olyan barátaim voltak, akikkel mindent megoszthattam, akik az ovitól kísértek egészen az általános suli végéig, a szüleimmel is jó volt a kapcsolatom, aztán egyszer csak megváltozott valami.. Apám elkezdett ordibálni, vert is néha, és akaratom ellenére sokszor egész nap dolgoztatott(néha nyáron 30-40 fokban is) anyám csak nézte, a legjobb haverjaim is elkezdtek verni, megalázni le a rohadt sárga földig, akik között olyan önfeledten boldog voltam azelőtt.. Az összes ilyen ember mintha csak direkt engem akart volna tönkretenni, kiiktatni az életből. A tesóim mivel a családi részéből az egésznek ők sem maradtak ki, szintén nagyon sokat szekáltak(hát persze mert én vagyok a legkisebb, simán csinálhatták..), tehát ők is sok stresszt rajtam vezettek le. Persze én ezeket mind magamra vettem, hogy miattam történt minden.. Aztán új suli, új emberek, apám rájött hogy baromságokat csinált, megváltozott, hívő ember lett, anyám depressziós lett, tesóimról alig tudtam valamit, mert alig beszéltünk.. én pedig.. egy belülről teljesen megcsonkított embernek éreztem magam.. Mint akiből mindent ami jó kitéptek.. Láttam azokat az embereket összejönni jó csajokkal akik a legjobb barátaim voltak még valamikor, meg láttam hogy semmilyen nyomot nem hagyott bennük az, amit velem csináltak, sőt nem is érdekeltem őket már többé.. Először szenvedtem belülről mint ahogyan te is egy farkas akart kiszabadulni belőlem, de nem engedtem, így csak egy kis bárány látszódott az embereknek.. Aztán rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, és kőkeményen elkezdtem fejleszteni magamat, már-már saját magam pszichológusa akartam lenni, rengeteg cikket, meg jó pár könyvet is elolvastam a témával a kapcsolatban, az emberekkel kapcsolatban, a problémáimmal kapcsolatban(persze ezt nagyon hosszú éveken át vezetve, mert legtöbbször csak sajnáltam magam, vagy kockultam).. Aztán nagyon sok ideig nem történt látható változás, viszont úgy körülbelül 1-1,5 éve ténylegesen elhatároztam, hogy ez fogja kitenni a napjaim nagy részét, hogy fejlesszem magam, elemezzem magam, konkrétan mindent nagyon komolyan átelemezve, kiszűrjem az összes problémámat.. Így már sokkal jobban megindult, kialakultak új emberi kapcsolataim, a lányok elkezdtek bámulni, a bátrabbak érdeklődtek, ismerkedni akartak/akarnak, viszont még mindig nemigen tudtam megnyílni nekik..(mert hát nyilván az összes ember akit szerettem, akikben megbíztam, csak a katasztrófa lett, ezért nem tudtam megbízni senkiben még mindig) Viszont pont mostanában olvastam egy nagyon jó könyvet, ami segített rávezetni arra, hogy valójában csak az egod táplálja benned azokat a gondolatokat, amiket más emberek tapasztottak rád, amiket más emberek gondoltak, az egó meg csak egy elképzelt dolog, az elképzelt dolgokat tárja eléd. Esetedben te azt képzeled el, hogy ilyen vagy, mások ezt táplálták beléd, de ez nem a valódi éned.. Az emberek elhitették veled hogy te ilyen vagy, a rossz dolgok, a traumák, mind azt táplálták a képzeletedbe, hogy te egy ilyen érzéketlen, semmitérő ember vagy. A valóság az, hogy te magad sem azt látod hogy ki vagy, hanem amit elképzelsz magadról, amit mások elképzeltek rólad anno.. A valóság viszont ennél sokkal másabb. Még ha az egod nem is hagyja ezt elhinni amit most leírok, ez az igazság: belül te egy nagyon értékes ember vagy, és rengeteg érzelem van benned! Csak az egoddal elnyomod ezt.. Dobd el a tévhitedet magadról.(amik csak képzelt dolgok) Minden egyes ember akivel találkozol az utcákon egy értékes ember, csak az egoval(tehát mások által képzelt, illetve saját maga által önmagáról elképzelt dolgok által) elnyomják magukat, vagy épp túlzottan felnyomják magukat. Lehet valakibe azt táplálták bele, hogy buta és csúnya, pedig valójában mindenki szép és okos. Ugyanígy te is az vagy.. Csak mindenki máshogy az. Neked nem kell senkinek semmit sem teljesítened, vagy mutatnod semmit, elérned se kell semmit ahhoz, hogy kiteljesedj, mert minden ami kell már megvan benned, akár hiszed akár nem.. Csak ne hagyd, hogy a kreált tévhitek ezt kitaszítsák belőled.. Legyél olyan mint egy kisgyerek, és fedezd fel a világot. Mint egy négykézláb járó gyerek, aki mindenre rácsodálkozik, és mindenre kíváncsi.. Ezért szereti őket mindenki.. Mert ők tényleg önmaguk, és nem a róluk alkotott tévhitek.:D Ők a jelenben élnek, csakis az adott pillanatban mindig, minden egyes percben, másodpercben!:D

Bocsi nem akartam regényt írni, de gondoltam előbb felvezetem azzal a dolgot ami velem történt, hogy hitelesebb legyen az egész, mert igaz még néhány tévhitet le kell győznöm magammal kapcsolatban, de én majdnem teljesen önmagam vagyok már!:D(ezt mint a négykézláb járó kisgyerekeknél is észreveszik az emberek, és nagyon szimpatizálnak vele, a lányok imádják, ezért is olyan jó) Kívánom neked is a legjobbakat!:D

UI.: A gyerekekre visszatérve, annyira kifejezik az érzelmeiket, hogy meg is feledkeznek róluk, hogy kifejezték, tehát ez ösztönösen jön, mert ez már benned van, hiszen te is voltál nagyon kicsi, romlatlan.:D És nem kell másokat okolni, ők is csak a tévhiteik miatt olyanok amilyenek, belül nagyon is jó emberek.

20/F

oké, hogy vannak problémái, de miért akarja/várja el, hogy valaki így elfogadja/eltűrje ezt megjátszást? miért aksr kényszeresen együtt lenni valakivel?

most már komolyan érdekel hány nője volt eddig.