Pszichológusok! (ha vannak) Hogyan lehet visszahozni valakit a "sötét" oldalról? Nem trollkodás!

Egy picit rólam: Fiatal srác vagyok, több környezetben is kvázi ifjúsági vezetőként szerepelek (ez azt jelenti, hogy többnyire kis csoportok csapatépítéséért felelek), ezért elég sokat tanultam pszichológiát, csapatépítést, testbeszédet, konfliktus kezelést etc...

Rengetegszer láttam, hogy a mai fiatal tinédzserek félnek mélyen érezni.

Egy elég friss példát szeretnék felhozni:

Volt egy lány réges-régen egy messzi messzi galaxisban, aki iszonyúan szerelmes lett srácba. A srác egy év után felfigyelt rá, jártak egy ideig, majd lelkileg összetörte, nyilvánosan megalázta és bántotta ezt a szegény lányt.

A lány a break up előtte "intelligens" volt, érdekelte a kultúra, vidám volt, sportolt, jól tanult, remek baráti társasága volt, és ő volt osztálya szíve lelke.

Utána:

Beállt a "plázacicák" rendjébe. Elnézést a szóért.

Azóta iszik, cigizk, bulizik, nem sportol, alig mosolyog, nincsenek igazi, megbízható baráti kapcsolatai, a kultúra is már csak felszínesen érdekli. Mindenkivel flörtöl, de nem a vicces játékos módon, hanem egy fizikailag intimebb, és érzelmileg jóval felszínesebb módon. Mindezt úgy, hogy van barátja. Mindenkit az ujja köré akar csavarni. Egy rakat srácot hiteget egyszerre, mondván hogy csak barátok. Természetesen az affektálás is most már jelen van általános beszédhangjában... (később, kb 1,5 óra intelligens "kulturbeszélgetés" után velem szemben ez érdekes módon eltűnt, és kezdett végre őszinte gesztusokkal is kommunikálni)

Következő a szituáció: Sítábor. Én először csak ránéztem,azonnal leku.váztam magamban és mentem tovább a dolgomra. Hiba volt. Később azért figyeltem fel rá, mert a többieknek arról kezdett mesélni, hogy mennyire szereti az Albertina múzeumot Bécsben, és hogy tetszett neki a Monet-Klimmt kiállítás. (Ez nagyon szokatlan volt, a tinédzser hölgyek ezen "kasztjától") Mivel én is láttam a kiállítást, és beszélgettem vele egy kicsit erről, majd természetesen a síelésről. Később már egész sokat beszélgettünk, és megpróbáltam rájönni, hogy miért lett olyan, amilyen. Mint kiderült a tippem bejött, egyik este 45 percnyi puhítás után elmesélte, hogy hogyan járt pórul.

Időközben kiderült, hogy ő valójában egy nagyon értékes, sokoldalú valaki. A barátja is állítólag jó hatással van rá. Viszont a vak is látja, hogy sajnos nem szereti a srácot, és ez is csak egy döntés volt, mert a hölgy úgy gondolta, hogy ez a srác lesz neki a legjobb.

Racionális döntés. Persze ezt sosem vallaná be, de a tipikus testbeszédjelei a szeretetnek nem észrevehetőek, pupilla tágulás, a pulzus, hanglejtés, hangszín semmi sem változik úgy ahogy kéne szerelmes állapotban.

Ami még az egészet megkoronázza, hogy sajnos otthonról sem kap elég támogatást az ifjú hölgy, mert a szülők kénytelenek a belüket is kidolgozni. Tehát jó eséllyel senkivel sem beszélt igazán arról ami történt.

A kérdésem mint ifjúsági vezető az, hogy hogyan lehetne ezeket az fiatalokat újra megtanítani arra, hogy merjenek szeretni? Hogyan adjam vissza neki a hitét, hogy ígérjem meg, hogy a következő nem egy ugyanilyen állat lesz? Elsősorban olyan válaszok érdekelnének akik tényleg tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren, és esetleg valami módszerrel a segítségemre lehetnének. (Azt természetesen tudom, hogy sokat kell velük beszélgetni, és föl kell nekik dolgozni, tovább kell lépniük etc...)

Ön kedves olvasó egy igazi hős ha ezt idáig végig olvasta, és tartalmas válaszát előre is köszönöm.

A történethez hozzátartozik a félreértések elkerülése végett, hogy számomra a hölgy érzelmileg közömbös, és csak példaként használtam a történetét illusztrációként a kérdésemhez.